timka összes bejegyzése

Czech&Speake

A Czech&Speake 1979-ben alakult exkluzív fürdőszoba-szanitereket és kiegészítőket forgalmazó angol cég, akik 1980-ban megjelentették első parfümjüket is No.88 néven, amit további nyolc követett.

No.88
A névben szereplő szám a cég házszámára utal a Jermyn Streeten. Férfiaknak készült friss-fás illat bergamottal, gerániummal, vetiverrel és szantálfával. Tökéletes választás lehet minden férfi, irodai dolgozónak. Nem tolakodó, mégis karakteres és hosszan tartó.

Neroli
Sajnos erről az illatról elég keveset tudok írni, ugyanis nem áll rendelkezésemre illatminta belőle. Nagyon citrusos illat , ahogy a neve is utal rá, fő jegyei a keserű narancs és a narancsvirág, míg az ylang-ylang egy kis virágos jelleget ad neki.

Oxford & Cambridge
Ha No.88 volt az irodai dolgozó illata, akkor ez az illat az öltönyösöké. A nevében a két híres egyetemi várossal nem véletlenül sejthetünk igazi angol tradíciót és egy kis sznobságot. Az illat az angol és francia levendulára épül, fejjegyében egy kevés borsmentával, rozmaringgal és bergamottal, míg az alapot a meleg tölgymoha adja. És én abszolúte el tudom képzelni, hogy azokban a zárt klubokban, ahova csak a kiváltságosok juthatnak be, a férfiak pont így illatoznak.

Citrusi Paradisi
Egy újabb citrusos, uniszex illat. Sajnos ez nem abból a fajtából van, ami az én szívemhez közel áll. A grapefruit hangsúlyos szerepet játszik ebben cologne-ban, és én általában kedvelem azokat a parfümöket, amelyek tartalmaznak grapefruitot, de ezúttal ez sajnos nem működik. Rajtam kifejezetten wc-illatosító illata volt.

Frankincense and Myrrh
Az első illat, amely igazán magával ragadt a Czech&Speake-től. Orientális-fűszeres illat,amelyet a kelet inspirált. A meleg tömjén keveredik a mirhával,az bázisjegyben szantálfát és cédrusfát szagolhatunk, míg fejjegyében ott egy kevés narancs, narancsvirág és bazsalikom. Gazdag és mély illat, anélkül hogy soknak éreznénk. A cég karácsonyi kedvencükként jellemzi és valóban jó választás lehet, nem csak karácsonyra, hanem minden olyan alkalomra amikor nyugalmat szeretnénk teremteni magunk körül.

Mimosa
A mimóza köré épül ez a virágos-zöldes cologne. Számomra az ylang-ylanggal, jázminnal együtt már túlzottan virágos és semmit nem érzékeltem a zöldes jellegéből. Sajnos nagyon szexi akart lenni ez a parfüm, de leginkább olcsó kölnire emlékeztet, legalábbis rajtam.

Rose
A fő alkotója ennek az illatnak a Bourbon rózsa, megspékelve a geránium zöldes illatával. Romantikus, komfort illat, nincs benne semmi meglepő, de nem hinném hogy ez lenne a célja. És míg a mimóza és az ylang-ylang ebben az illatban is megtalálható, nem akartam lemosni az első perc után, mint a Mimosát.

Dark Rose
Az igazi meglepetés a Czech&Speake-től. Mély és gazdag illat, amelyhez inspirációt az indiai és arab parfümgyártásból nyertek. Fejjegyében a fűszeres sáfrányt keverték aloéfával. Ettől máris érdekessé válik az illat, hiszen az aloé nem túl gyakori összetevője az európai parfümgyártásnak. Többek között azért sem, mert a fából nyert olaj ritka kincsnek számít, és ára akár az aranyéval is vetekedhet. Mindez a szantálfával, rózsával, fehér pézsmával keveredve egy meleg mixet alkot, amelyet nagyon kellemes érzés nyújt és magabiztossal tesz. DarkRose lehetne akár Rose nővére is, de míg Rose csak próbálgatja nőiességét, a DarkRose már tud is bánni vele.
Szerettem első akkordjától az utolsóig.

Cuba
A végére maradt ez a szerintem abszolút maszkulin illat, a Czech&Speake szerint uniszex, de hogy rajtam szörnyű volt az biztos. Viszont miután meggyőztem a barátomat, hogy próbálja ki ő is, azt kell hogy mondjam, hogy rajta bizony működött. Fülledt és macsós. Nem nehéz kitalálni, mi inspirálta az alkotókat, igen Kuba, Havana, jó szivarok és rumok, egzotikus lányok.
És a rum és a dohány ott is van az illatjegyei között. Ezenkívül kevertek még hozzá tonkababot, tömjént, vetivert és cédrusfát és létrehozták ezt a „ide-nekem-minden-nő” illatot.

Összességében a DarkRose-ból és a Frankincense and Myrrh-ből el tudnék képzelni egy-egy flakonnal a saját polcomon is, azonban sajnálnék kiadni 70 fontot, még ha azt egy 100ml-ért is adom. Jó lenne, ha árulnának kisebb kiszerelést is, amelyhez hozzá lehetne jutni olcsóbban.
A Czech&Speake már Magyarországon is megtalálható, és bár nem tudom biztosra, de feltételezem, hogy nem csak a csapokat és a kádakat lehet megtalálni náluk, hanem az illatkollekciójukat is. Azonban jó hír, hogy nagyon jó, ingyenes illatminta szolgáltatással rendelkeznek. Annyi a teendőnk, hogy regisztrálunk az oldalukon. Azoknak akik Nagy-Britannia területén kívül élnek, valamennyi postaköltséget felszámítanak.

Híres parfümházak- Amouage

Az Amouage parfümjei a világ legdrágább parfümjei közé tartoznak. Ennek oka, hogy  csak a legkiválóbb, és gyakran a legritkább alapanyagokból dolgoznak a legjobb parfümőrökkel.

Az Amouage-t az ománi királyi család alapította 1983-ban. A szultán ezt az igen drága parfümöt ajándékozza a hazájába látogató államfőknek.

Parfümjeik legértékesebb alkotóeleme az ezüst tömjén. Az ezüst tömjént a tömjénfa gyantájából kézzel gyűjtik össze, és csak az arra kiválasztott kaszt tagjai végezhetik ezt a feladatot. A másik igen értékes összetevő az ománi sziklarózsa, amely csak igen rövid ideig virágzik Omán hegyein.

Első parfümjüket 1983-ban jelentették meg Amouage néven, gyakran Amouage Gold néven emlegetik. Guy Robert alkotta az parfümöt, akinek neve olyan híres illatokhoz kötödik, mint a Hermes Caleche vagy Dior Dioressence.

Az Amouage Gold után hosszú ideig nem dobtak piacra új illatot, majd 1995-ben jelent meg az Ubar, amely nevét az elveszett ománi városról kapta és feltételezték, hogy fontos központja volt a tömjén-kereskedelemnek. Illatjegyei többek között a bolgár rózsa, damaszkuszi rózsa, citrom, liliom, jázmin, szantálfa, vanília. 2009-ben újra megjelentették, új dizájnnal, de ugyanazokkal az összetevőkkel. Persze semmi sem lehet ugyanaz, mint 14 évvel ezelőtt.

Az Amouage-ra jellemző, hogy illatpárokat jelentet meg, azaz egy női és egy férfi illattal egyszerre rukkol elő. Ezek közül a leghíresebbek a Amouage Goldon kivül a Lyric, a Jubilation, amelyet a parfümház 25. évfordulójára jelentettek meg, és a legújabb az Epic. Az illatok nagyrésze az orientális illatkategóriába tartozik.

Az Amouage már Magyarországon is elérhető. Azonban nem hinném, hogy érdemes egy egész üveget megvenni, ugyanis 63 ezer forintba kerül. De ha igazán vágyunk arra, hogy kipróbáljuk milyen lehet egy igazi luxus parfümöt viselni és miért is ilyen drága, akkor érdemes illatmintát rendelnünk. És mivel ezek a parfümöknek igen magas a koncentrációja, nincs szükségünk sokra, hogy finoman illatozzunk. Így csupán 900 forintért lehet egy exkluzív illatunk különleges alkalmakra.