Burberry The Beat

Az utóbbi időben már többször említettem ennek a parfümnek a nevét, most elérkezettnek láttam az időt, hogy megosszam veletek, miért is szeretem annyira a The Beat-et.

A történet nem ott kezdődik, hogy szerelem volt első szaglásra. Először valami teljesen mással keltette fel a kiváncsiságomat. Méghozzá azzal, hogy a Burberry felkért három nagyszerű parfümőrt, név szerint:Olivier Polge-t (ld.Hírek ), Dominique Ropion-t (az utóbbi időben már többször dolgozott a Burberrynek, és pl. az ő nevéhez fűzödik a Kenzo Jungle Elephant), és harmadikként egy nőt, Beatrice Piquet-t, aztán a kezükbe nyomtak olyan zenéket, mint Kasabian, Dirty Pretty Things, Razorlight, The Artic Monkeys és The Fratellis, hogy ezek adják az inspirációt a parfüm megalkotásához. Szerintem mindig nagyon érdekes milyen koncepció húzódik meg egy parfüm mögött, néha ez az illat történétének legizgalmasabb része, néha az is előfordul, hogy ez érdekesebb, mint maga a parfüm.Szóval ennél a pontnál azt javaslom, amit én is tettem annak idején, klikkeljünk az egyes zenekarok nevére, hogy kicsit jobban megismerkedjünk a zenével.

Életem ezen szakaszához igazán passzolt ez a típusú zene, és már hamarabb elkezdtem hallgatni, mint ahogy megjelent volna a parfüm. Mivel tetszett a zene, úgy éreztem nem csalódhatok az illatban sem. És nem is.

A The Beat-et a fiatal közönségnek alkották, és a Burberry kreatív igazgatója szerint: ” A parfüm hangulata fiatalos, modern, energikus, kifejező, életerős, vicces,lendületes, határozott…. Mindazok a szavak, amelyek a lázadás hangulatát, érzését, inspirációját jellemezhetik, ezt igyekeztünk megjeleníteni a parfümben is.” Azonban semmi köze nincs azokhoz az illatokhoz, amelyek mostanában jelentek meg a fiatal generáció számára, talán mert úgy érzem, azok a Barbie babáknak készültek, ez pedig a gondolkodó fiatal nőknek.

A The Beat virágos-fás illat. Illatjegyei: bergamot, mandarin, Ceylon tea, kardamom, rózsabors, írisz, fehér pézsma, vetiver és cédrus. A bőrömre fújva először erőteljesen érződik benne a bergamot és a mandarin. Később előbukkan a tea és az írisz. Míg az elején kissé citrusosnak is érezhetjük az illatot, lassan virágossá alakul át, és ahogy múlik az idő egyre krémesebb és krémesebb lesz. Végül egy ragyogó, meleg illat marad belőle, mégsem fullasztó, valószínűleg a vetiver miatt. Mindenesetre a mostani borongós, őszi időhöz a legalkalmasabb választás vagy, ha magabiztosságra vágyunk.

A parfüm erősségei közé tartozik  még, hogy nagyon tartós. Rajtam például több, mint nyolc órán keresztül megmarad, néha még tovább is. Kapható eau de toilette-ként és eau de parfum-ként is, ez utóbbitól erősebb illathatást várhatunk. Jelenleg minden nagyobb drogériában és internetes parfümoldalon megvásárolható. Én ezt utóbbit ajánlanám, ha netalántán beleszerettünk volna ebbe az illatba, mert a bolti ár töredékért megkaphatjuk ezt a csodálatos parfümöt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.