Penhaligon`s Opus 1870 és Elixir parfümkritika

A Penhaligon`s parfümház sajnos nem túl ismert Magyarországon, pedig elérhető Zólyomi Zsolt üzletében. Azonban Nagy-Britanniában széles körben kedvelt ez az ikonikus parfümház, amelynek eredete egészen 1870-ig nyúlik vissza.

A cég alapítója William Penhaligon a londoni Jeremy Street 66 szám alatt nyitotta meg az első üzletét,  amely dandyknek és az elitnek árult kölniket és borotválkozási termékeket. Hamarosan pedig udvari borbéllyá és a királynő parfümőrévé vált, amely megtiszteltető címet a mai napig megtartotta.

Az egykori Jeremy street-i üzlet ma már nem áll, de helyette találunk sok másikat szétszórva London körül. És ha valaki esetleg Londonban jár mindenképp látogassa meg az egyik üzletüket, ha pezsgőt kortyolgatva szeretne parfümöt tesztelni kedves, szakértő kezek között.

Többnyire női és uniszex parfümök kerülnek a nagyítóm alá, de ezúttal két inkább férfiak számára ajánlott parfümöt szeretnék bemutatni. Kihangsúlyoznám azonban, hogy véleményem szerint teljesen mindegy , hogy nőknek vagy férfiaknak reklámoznak egy parfümöt, mindenki nyugodt szívvel hordja csak azt, amit szeretne. Szóval az, hogy ez a két illat férfiaknak szól, az inkább csak ajánlás a részemről.

Penhaligon’s
all rights reserved @timka81

Az Opus 1870-t klasszikus illatként jellemezném, abban az értelemben, hogy  ne várjunk tőle semmi kimagaslóan különlegeset, de jól megkomponált parfümről van szó, amely széleskörű kedvelhetősséggel párosul. Az Opus, mintha csak a késői viktoriánus kori férfit képviselné , aki karcsúsított fazonú combig érő kabátjával, keményített gallérú ingjével, erőteljes bajszával és rövidre vágott hajával eleganciát sugároz. Az Opus 1870-nek a fekete bors, yuzu és koriander friss, fűszeres karaktert kölcsönöz, amelyet a rózsa és a fahéj melegsége vezet át egy fás jegyekkel megkomponált cédrusos bázisba. Az Opus 1870 egy olyan típusú illat, amelyet megszagolva azt kívánod bárcsak mindenki ezt viselné a metrón a 40 fokos melegben.

Az Elixir számomra egy teljesen más jellegű illat, annak ellenére, hogy egyes illatjegyeik azonosak. Az Opushoz képest az Elixir nehézsúlyú versenyző, amelyben a tömjén füstössége kiemelkedő szerepet játszik. Meleg, fűszeres jegyekkel kezd , úgy mint fahéj és kardamom. A szívjegyek egy virágcsokorra is emlékeztethetnének török rózsával, egyiptomi jázminnal és narancsvirággal, de mindenféle nőies jelleg nélkül. A főszerep azonban a tömjéné mindenképpen, amelyhez a fás jegyek melegsége párosul. Az Elixir különlegessége, hogy képes emlékeket felidézni és beindítani viselője fantáziáját. Van, akit egy templomba repít, van, akit egy kastély kihalt falai közé, ahol meleg szellő cirógatja bőrünket. Míg az Opus-t inkább nyárra ajánlanám, addig az Elixir szerintem hűvösebb, hidegebb időben fog igazán kibontakozni rajtunk. Kár, hogy sajnos már nem gyártják, azonban az interneten, Ebay-en stb. még mindig megtalálható.

Opus illatjegyei: yuzu, koriander, fekete bors, fahéj, rózsa, cédrus, tömjén, szantálfa, ciara-fa, pézsma

Elixir illatjegyei: kardamom, fahéj, eukaliptusz, rózsa, egyiptomi jázmin, narancsvirág, fehér cédrus, rózsafa, benzoin, tonkabab, tömjén

 

 

Terhesség és szaglás avagy a szaglósejtek különleges élete állapotos nőknél

Titkon mindig reménykedtem benne, hogy egy nap arra ébredek, hogy hihetetlen kifinomult szaglóképességgel rendelkezem, mint azok a fenoménok, akik  mindent kiszagolnak a levegőből és egyetlen szippantásból megmondják, hol tartasz a havi ciklusodban.  Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez nem akkora élvezet, mint ahogy elképzeltem.

A szaglásom kiélesedése és érzékenysége körülbelül egy időbe esett a reggeli rosszullétetek és a tulajdonképpen 24 órás terhességi hányinger megjelenésével. Sok nőnél azonban akár a terhesség első jele is lehet, hogy szaglásuk érzékenyebb lesz. Ahogy Szily László írja Kitolás című könyvében (amit egyébként mindenkinek ajánlok olvasásra) : „A terhesség első, csalhatatlan jele az szokott lenni, hogy az ember hirtelen úgy érzi, mintha egy juhászkutyával osztaná meg az ágyát. ” Nos, igen a férfi számára ez az időszak nem könnyű, hiszen több életmódbeli változtatásra is fel kell készülnie. Például, hogy ne süssön , egyen halat,ha az állapotos  nő a közelben van, ha mégsem tud ellenállni, akkor időzítse úgy, hogy legyen legalább két órája kiszellőztetni a lakást, fogat mosni legalább kétszer plusz szájvíz és rágó használata kötelező, mielőtt beszélgetést kezdeményezne a nővel.

Fotó: Bábel Román Tamás
All right reserved.

Mint parfümmániásnak persze a legnagyobb szívfájásom az , hogy rengeteg parfümömet, amelyet imádtam hordani hirtelen túl soknak, zavarónak, néha még hányinger keltőnek is érzek. Szívfájdító volt felismerni, hogy az ami eddig oly sok örömöt okozott, váratlanul negatív érzések forrásává vált. És nem csak parfümök illatát érzékelem másképp. Mióta terhes vagyok kevés olyan szupermarket van, amelyet ne találnék büdösnek. Az elméletem az, hogy a felmosó víz, amit használnak az okozza a szagot vagy csak nem cserélik elég gyakran…   Ráadásul a  közeli Tesco egy indiai étterem mellé épült.  A curry szagot terhességem előtt sem szerettem , de a kettő  együtt a legjobb módszer arra, hogy ne költsem túl magam, mert próbálok olyan gyorsan végezni a boltban, amilyen gyorsan csak lehet. A másik meglepő változás az , hogy  a pékségekből  kiáradó illatban érzékelek valami különösen zavarót, amit előtte sosem.  Sajnos nem tudom megmondani mi az, talán az élesztő . Persze ez meg attól óv meg, hogy kiló számra tömjem magamba a péksüteményeket.

Na de van erre a olfaktorális érzékenységre magyarázat? Egyes elméletek szerint a nő fokozott érzékenysége szagokra, illatokra segíti a terhesség alatt, hogy elkerüljön esetleg veszélyes ételeket, helyzeteket, amelyek ártalmasak lehetnek számára vagy a magzatra.

Valószínűleg a terhesség végével a szaglás vissza fog állni normális állapotába.  Persze akkor meg ott lesz egy újszülött, aki szintén érzékeny szaglással fog bírni…  A jövőre nézve a  tervem az, hogy lassan  ismét egyre több parfümöt használjak, próbáljak ki, mert hiányzik az az élmény, amit nyújtanak. Egyesek azt ajánlják , hogy egyszerűbb illatokkal kezdjük, citrusos , vízes jellegű parfümökkel.  Hordok most is parfümöt, de azt mondanám, hogy egyszer-kétszer egy héten, régebben elképzelhetetlen volt számomra, hogy úgy hagyjam el a lakást, hogy ne fújnék valamit magamra, jelen pillanatban pont fordítva van. És az is jó volna, ha a partnerem füstös, bőrös parfümjeit ismét szexinek érezném. De ne aggódjon senki sem, aki hasonló cípőben jár , még Beyoncé is utálta Jay-Z parfümjét a terhessége alatt.  És nem fog ez mindig így maradni! Úgyhogy izgatottan nézek előre, hogy mi vár ránk ! 🙂

Osszátok meg ti is a tapasztalataitokat,élményeiteket  arról, hogy  milyen szagok, illatok okoztak gondot terhességetek alatt vagy/ és milyen tanácsot adnátok másoknak ezzel kapcsolatban!

Parfümtúra Párizsban

                                                                                                                                                  ” Párizs mindig jó ötlet” – Audrey Hepburn

Régóta dédelgetett álmom volt hogy Párizsban tölthessek egy kis időt.  Idén márciusban a tavaszt és a jó időt mentünk köszönteni Párizsba.  A város kisugárzása magával ragadó, és pillanatokon belül meg lehet szokni és szeretni a lüktetését.

Londonból érkeztünk Párizsba a Eurostar vonatán.  A tervünk az volt, hogy azon kivül, hogy megtekintjük a híres-neves nevezetességeket, úgy mint Eiffel-torony, Louvre stb, minél több parfümöt szagoljunk és fedezzünk fel, amelyeket otthon, Londonban nem lenne esélyünk.

Sajnos arra nem volt esélyünk, hogy minden parfümériát és kis parfüm házat felfedezzünk abban a négy napban, amit Párizsban töltöttünk , de álljon itt egy lista azokról a helyekről, amelyeket  meglátogattunk.

Tavaly nyitotta meg kapuit a Le Grand Musée du Parfum. A parfüm múzeum nem csak a parfümkészítés történelmét mutatja be, hanem tulajdonképpen egy interaktiv  múzeum, ahol tesztelhetjük a szaglásunkat, tanulhatunk külünböző alapanyagokról és a parfümkészítés fortélyairól. Természetesen, ha végeztünk a három emeletnyi szagtúrával és a szaglósejtjeink még bírják, akkor kutakodhatunk a múzeum boltjában a tökéletes parfüm után. Nem mellesleg széles könyvválasztékkal is rendelkeznek.

The Grand Perfume Museum

Egy húsz perces sétával hipp-hopp a Galeries Lafayatte és  a Printemps bevásárló központoknál találhatjuk magunkat, ahol niche és nagyobb parfümházak kollekcióit egyaránt megtalálhatjuk.  Sőt például kipróbálhatjuk a Lancome, Yves Saint Laurent, Prada, Thierry Mugler niche kollekcióit is. Az én kedvencem a Lancome Grand Crus kollekciójából a Tubéreuses Castane volt. Európai vásárlók igényelhetnek 10% kedvezményt, csak az ügyfélszolgálatnál kell felmutatni az útlevelünket és kapunk egy kedvezmény kártyát.

 

 

A bevásárló központok gyakran, főleg turistaszezonban kifejezetten zsúfoltak lehetnek, többek között ezért is érdemes felkeresni a kisebb boltokat.  Egy ilyen hely például a Nose, ahol ha szeretnénk egy profil elemzés  és az utolsó három parfümünk alapján,  segítenek kiválasztani azt a 4-5 illatot, amelyek közül valószínűleg megtaláljuk a nagy Ő-t. Emellett ez az egyetlen hely, ahol vásárolhatunk mintát, igaz csak maximum kettőt fejenként.

Nagy rajongók lévén nem hagyhattuk ki a L’Artisan Parfumeur üzletét a Rue Vignon-on. Mindent sikerült kipróbálnom, amit eddig nem volt  alkalmam, többek között a Natura Fabularis kollekciót, amelyen Daphne Bugney dolgozott és kapott teljes szabad kezet. Az eladó olyannyira kedves és segítőkész volt, hogy akár órákig tudtunk volna vele beszélgetni parfümökről.

 

 

A Marais kerületben közel a Place des Vosges-hoz található a Marie Antoinette ici-pici parfümériája, ahol a lelkes tulajdonos minden kérdésünkre válaszolni fog és mindent megtesz, hogy megtaláljuk, amit keresünk. Érdemes felfedezni  Christian Louis parfümériáját is a Place des Vosges téren, ahol több, mint 30 darabból álló kollekcióból válogathatunk.

A négy nap alatt szerintem több, mint száz parfümöt teszteltünk le, és tudom, hogy még így is ezer és egy felfedezetlen maradt.  Talán egy hónap is szükséges, ahhoz hogy minden egyes parfüm boltot, parfümházat felfedezzünk Párizsban. A legjobb tanács talán az, hogy csak csavarogjunk a városban és hagyjuk, hogy a megérzéseink vezessenek bennünket új helyek felfedezésére.

Azért, ha a Champs-Elysées-n jártok, ne felejtsetek el beugrani Minya Viktória üzletébe. 🙂

 

 

Tocca Violette és L’Artisan Parfumeur L’Été En Douce parfümkritika

Az elmúlt napokban, hetekben nem vágytam komplikált, rafinált parfümökre, helyette csupán egy olyan illatra, amely komfortot nyújt, csendességet, nyugalmat sugároz magából. Két parfümre is találtam, amely az előbb említett kritériumoknak megfelel, és habár az összetevők tekintetében nem sok közös nevezőre akadunk, a Tocca Violette és a L’Été En Douce a L’Artisan Parfumeur-től szerintem akár testvérek is lehetnének.

Az ibolya köré épül Tocca Violette parfümje. A parfüm köré épített sztori elbüvölő és bájos : egy eltávon lévő ifjú katona és a francia Le Bon Marche parfümpultja mögött álló fiatal lány forgószélszerű szerelmét idézi meg az 1940-es évekbeli  Párizsban. Már a nevéből egyértelműen kiderül (Violette), hogy a főszerep az ibolyáé ebben a parfümben. Az ibolya az ibolyafélék családjának névadója és egyben legnagyobb nemzetsége mintegy 450 fajjal. Érdekes azonban, hogy nem mindegyik ibolyát árul el az  illata, csupán néhányat, többek között a félárnyékos helyen élő illatos ibolyát.  Azonban az illatszeripar szintetikus úton állítja elő az ibolya illatú termékeket, amelynek valószínűleg az is az oka, hogy az ibolyavirág-olaj az egyik legdrágább illatszer alapanyag.

Tocca Violette

Violette egy csippetnyi gyömbérrel indít, amely nem tart túl sokáig. Majd erőteljessé válik a szerény ibolya. Szeretem, ahogy az ibolya ártatlan illata keveredik pézsmával és fás jegyekkel, ezzel mélységet adva az ibolya egyébként könnyed, púderes illatának.  A Tocca Violette könnyed, cukrozott ibolya, amely szemet gyönyörködtető dísze lehetne, bármely tortadekorációnak. Ugyanakkor nem hivalkodó, tökéletes viselet lehet akár munkahelyre, iskolába vagy első randira, ahogy alkotói is elképzelték.

L’Artisan L’Été En DouceL

A L’Été En Douce szintén romantikus, ártatlan jellegű parfüm, amely engem teljesen megkavart , ami az alkotójegyeit illeti. Ugyanis teljes meggyőződéssel hittem egy ideig, hogy ugyancsak ibolyás illat. Egészen addig, amíg le nem csekkoltam az illatjegyeit és sehol sem említették az ibolyát. Mondhatni megkérdőjeleztem saját orromba vetett hitem egy pillanatig. De aztán annak tudtam be az egészet, hogy valószínűleg azért társítottam a két illatot egymáshoz, mert mindkét parfüm könnyedséget, légiességet, sugároz magából. A L’Été En Douce zöldesebb és frissebb karakterében, mint a Violette. Azonban  a pézsma jelenléte mindkét parfümnél érzékelhető, és nagyon hasonló.

Mindkét parfüm sokáig megmaradt a bőrömön. Közel 4-5 órán keresztül. Nem fogja azonban mindenki érezni, amint belépünk a szobába, közel kell hozzánk hajolni vagy belépni a személyes terünkbe. Violette és L’Été En Douce  azt hozta, amit kerestem, komfortot és csendességet azokra a napokra, amikor erre van szükségem.

L’ Artisan Parfumeur L’Été En Douce illatjegyei: pézsma, narancsvirág , hársfavirág

Tocca Violette illatjegyei: gyömbér, koriander, bergamot, bulgáriai rózsa, ibolya, fekete szeder, cédrus, kasmír pézsma, benzoin

Parfümök, illatok, szagok, mint afrodiziákumok

Én többnyire azért viselek parfümöt, hogy jobban kifejezzem a személyiségemet, hangulatomat, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy előfordul, hogy azért spriccelek valamilyen illatot magamra, hogy vonzóbbnak gondoljon, érezzen a párom.  Régebben amikor még szingli voltam vagy egy kapcsolat elején ennek még nagyobb jelentőséget tulajdonítottam. Valami olyan parfümöt viselni, amivel azonnal megbabonázhatom a férfit. 🙂

Elárulok egy titkot: olyan parfüm, illat , ami mindenkit rabul ejt , nem létezik. De orrunk igenis hatalmas szerepet játszik a párválasztásban.  Tudják ezt jól a parfümcégek is, hiszen körülbelül a parfümök 90 % -át szexuális jellegű reklámokkal próbálják eladni.

A szaglásunk az egyik legősibb érzékszervünk, amely közvetlen összekötettésben van a memória bázisunkkal. Az érdekes dolog, hogy ha megérzünk egy illatot gyakran egy esemény, egy hely, egy személy ugrik be. Például megcsapja az orrunkat a sülő mézeskalács gyömbéres illata és hirtelen gyerekkorunk karácsonyairól nosztalgiázunk. Vagy Old Spice és izzadságszag lebegi körbe a konditermet, mire nekünk eszünkbe jut egy szupermeleg nyári nap, amikor édesapánk verejtékező homlokát törölgette fűnyírás közben. Tehát ebből kiindulva a csoda és a varázslat, nem a legújabb parfüm megvásárlásában lesz, amelynek legújabb reklámplakátján David Gandy félmeztelnül síel szintén félmeztelen barátnőjével, mert a szexuális vonzalom oly hatalmas közöttük a parfümnek köszönhetően, hanem abban, hogy viseljük ugyanazt a parfümöt minden randin, amíg az illatmolekuláink elég mélyen bevésődnek a kiszemelt memórialemezére. Itt jegyezném meg, ha lehetséges próbáljuk meg elkerülni, hogy ugyanazt a parfümöt viseljük, amit a partnerünk anyja, apja, nagyanyja, első nagy szerelme, az exe, akit gyülöl stb. Mert, ha egy valamit nem szeretnék az az , hogy romantikus pillanatokban , amint éppen belecsókolnak a nyakunkba, hirtelen a szülők képe ugorjon be….

William Adolphe Bouguereau The Birth of Venus

Tudom, tudom sokan már azon vannak, hogy a feromonok fontosságára hívják fel a figyelmemet.  A feromonok  apró, szemnek láthatatlan kémiai vegyületek, amelyek  fontos szerepet játszanak az állatvilágban a párválasztásban, területek megjelölésében. Az emberi fajban  is találhatóak  feromon jellegű hormonok, amelynek tanulmányozása nehézkes kissé, az emberek tisztaságra való hajlama miatt, ugyanis gyorsan le is mossuk őket magunkról.   A kutatások azonban kimutatták, hogy a nők ovuláció idején több feromont termelnek , és fogékonyabbak a férfiak által kibocsátott feromonokra.  A feromonoknak szerepe van abban, hogy bizonyos emberekhez jobban vonzódunk, szexibbnek találjuk az illatát, szagát. Én mondjuk vallom, hogy akit igazán szexinek találok, azt olyankor sem érzem büdösnek, amikor megizzadt, hogy nemi szervének szaga is inkább játszadozásra hív. De arra kérnék mindenkit, ne dobjon ki felesleges ezreket az ablakon feromonos parfümökre, amiknek talán csak annyi haszna van, hogy elegendő önbizalmat ad viselőjének , ami már önmagában fél siker.

Na de akkor mit viseljünk az első randin, vagy ha el akarjuk tekerni valakinek a fejét? Itt visszatérnék arra, amit pár sorral feljebb írtam, az önbizalom, a magabiztosság szexi. Szóval viselj valamit, amit szeretsz, ami neked tetszik, amiről úgy érzed kihangsúlyozza a személyiséged!

Neked mi a véleményed a parfümök, illatok és szagok befolyásolnak bennünket a párválasztásban ?

Parfümtrend előrejelzés 2017-re

2016 a meglepő, és néha sokkoló fordulatok éve volt a nagyvilágban, emellett tele volt személyes változásokkal is. Habár ez utóbbinak igen kis hatása van a parfümpiacra, az előbbinek annál inkább. Brexit, az amerikai elnökválasztás és egyéb feszült politikai események arra terelték a parfümcégeket, hogy inkább biztosra játszanak. Így hát nem meglepő, hogy több parfüm bloger is arról panaszkodott, hogy kissé unalmasnak, megdöbbentő, átütő erejű újdonságoktól mentesnek találta a múlt évet.

Remélhetőleg 2017 tartogat pozitív meglepetéseket. Ami majdnem biztosra vehető, hogy a jó pár éve hódító hadjáratra indult oud továbbra is marad és uralja a piacot. Talán merész állítás, de lassan saját illatcsaláddá növi ki magát. Az oud bekerült a köztudatba és mindenki szeretne egy darabkát belőle, ami a jelenleg rendelkezésre álló oud parfümök halmazából nem is olyan bonyolult feladat. Az oud kívül a rózsa népszerűsége is tovább fog élni.

2017-ben tovább fog erősödni az uniszex illatok piaca. Ennek leginkább az az oka, hogy a tudatos vásárlók fittyet hánynak a szokásos nem specifikus, marketing kábításra, ehelyett a hangsúlyt arra hegyezik ki, hogy illatukkal személyiségük egy részét fejezzék ki.

Számíthatunk rá, hogy a parfümcégek kisebb kiszerelésekkel rukkolnak majd elő, ami megfizethetőbb lesz, mint a nagy 100 ml-es kiszerelések. Evvel is arra motiválva bennünket, hogy egyre több pénzt költsünk parfümre, de abban a tudatban, hogy így egyszerűbb lesz felépíteni álmaink parfümkollekcióját.

Pár évvel ezelőtt hivatalos voltam egy parfümök inspirálta koktélpartira, ami hihetetlenül jól sikerült ( képeket találtok a koktélokról a Facebook oldalamon). Az előrejelzések szerint idén ez is hatalmas trend lesz. Kedvenc parfümünket ezentúl nem csak magunkra fújhatjuk, de kortyolgathatjuk is, evvel biztosítva mámorító érzéséket és fejfájást. 🙂

Mi a ti véleményetek, mi vár ránk 2017-ben parfümök terén? Van olyan parfüm aminek a megjelenését különösen várod?

Illatos hajkoronák – 8 hajpermet, amit érdemes kipróbálnod

Új trend van feljövőben a parfümvilágban. A hajpermetek reneszánszukat élik, ráadásul ezek a termékeket kifejezetten hajra tervezték, szóval attól sem kell tartanunk, hogy esetleg szárazzá teszik azt. A legújabbakból csemegézek itt most nektek. Azért halkan megsúgom, hogy én alapból mindig spriccelek a hajamra is a parfümömből, mert az illat rendkívül jól megmarad rajta.

1. Thierry Mugler Angel Perfuming Hair Mist

Azt hiszem fölösleges túl sok mindent hozzáfűznöm az ikonikus Angel-hez. Aki még esetleg soha nem szagolta volna, irány a legközelebbi drogéria.

 

Thierry Mugler Angel Perfuming Hair Mist
Thierry Mugler Angel Perfuming Hair Mist

 

2. Narciso Rodriguez For Her Hair Mist

A szilikonnak és a polymernek köszönhetően ez a  hajpermet nem teszi olajossá a hajat, helyette marad a For Her virágos-fás-pézsmás illata.

 

Narciso rodriguez Hair Mist
Narciso Rodriguez Hair Mist

 

3. Caron Parfum Sacre Intense Hair Mist 

Az orientális, fűszeres Parfum Sacre  hajpermet azoknak való, akik szeretnek mély benyomást tenni a parfümjükkel.

 

Caron Parfum Sacre Hair Mist
Caron Parfum Sacre Hair Mist

 

4. Dior J’Adore Hair Mist

Az ylang-ylang olajjal gazdagított J’Adore hajparfüm azt ígéri, hogy nem csak könnyed, érzéki illatúak leszünk, de még a hajunk is fényesen fog ragyogni.

 

Dior J'Adore Hair Mist
Dior J’Adore Hair Mist

 

5. Show Hair Fragrance

A Show kifejezetten hajápolási és hajformázási termékekre szakosodott szépségápolási cég, amely idén dobta piacra hajparfümjét, amely a rózsa imádóknak fog leginkább tetszeni, emellett az illat tartalmaz még kókusztej, mandulatej, karamell, vanília, pacsuli és fehér pézsma jegyeket is. És, hogy a haj egészségéről sem feledkeztek meg az alkotók, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az összetevők között találunk még E-vitamint, jojoba olajat, aloe verát és Ultracas G20-t.

 

Show Hair Fragrance
Show Hair Fragrance

 

6. Balmain Paris Silk Perfume

Mostanában csak, mint a backstage hero hallottam emlegetni Balmain Silk Perfume-t, amelyet  a modellek használnak előszeretett, mint utolsó szépítő simítást, mielőtt végigvonulnak a kifutón. Az argan olajat is tartalmazó hajparfüm virágos-gyümölcsös illatjegyekkel rendelkezik :  rózsa, jázmin, gardénia, málna, sárgabarack, őszibarack, szantálfa és fehér pézsma.

 

Balmain Silk Perfume
Balmain Silk Perfume

 

7. Bottega Veneta Hair Mist

Egyik kedvenc bőrös parfümöm is kapható már hajpermet változatban.  A parfümről itt olvashatsz bővebben.

 

Bottega Veneta Hair Mist
Bottega Veneta Hair Mist

 

8. Chanel No5 Hair Mist

No5 rajongóknak jó hír, hogy most már hajparfüm változatban is elérhető minden idők legsikeresebb illata.  És a No5 mellett még a Chance, Allure és a Coco Mademoiselle is.

 

Chanel No5 Hair Mist
Chanel No5 Hair Mist

 

 

 

5 műalkotás, 5 illat

A negyed évente megjelenő angol Garage magazin legfrissebb, őszi-téli számában érdekes együttműködésnek lehetünk szem-és orrtanúi. Gondolkodtatok már valaha is azon, hogy lehetne megjeleníteni egy-egy műalkotást az illatok nyelvén is? Ez az elképzelés járt a Garage magazin szerkesztői agyában is, amikor kiválasztottak 5 legendás műalkotást, és megkértek 5 elismert parfümőrt, hogy alkossák meg annak illatmását. És, hogy mindezt még egy kicsit megspékeljék, mindezt az olvasók számára is érezhető változatban úgynevezett scratch’n’sniff  (dörzsöld és szagold) oldalakon keresztül valósították meg. Nem kell mást tennünk, mint a dörzsölés hatására felmelegedett lap felé hajolni és lélegezni….

1. Antoine Lie, aki egyaránt dolgozott mainstream és niche parfümökön, többek között neki köszönhetjük az Etat Libre d’Orange hírhedt testváladékok aromájára épülő Sécrétions Magnifiques -t, Roy Lichtenstein festményét, az 1963-ban készült,  pop art stílusú Drowning Girl-t kapta. Az illat megalkotásánál az a kérdés járt a fejében, hogy ha ott állna a nő mellett, milyen szagokat érezne? Ezért egy nagyon sós, iodine-szerű akkorddal dolgozott, hogy megjelenítse a tenger és a lány könnycseppjeinek illatát, és ezt kombinálta az emberi hús szagával. Jelen van ugyanakkor egy csipetnyi a lány által viselt parfümből is, a híres Shalimarból.

Roy Lichtenstein Drowning Girl, 1963
Roy Lichtenstein Drowning Girl, 1963

 

2. A pop art másik legendás alakjának Andy Warhol-nak, 192 One Dollar Bills alkotását Christopher Laudamiel formálta illattá, bizonyítva evvel, hogy a pénznek is lehet szaga. A parfümőr részletesen beszélt arról, hogy mi is ihlette meg : ” …A pénz hidegnek tűnik, de megnyugtató szaga van.  Az amerikai dollárnak meg van a saját, különös aromája – dohánylevél, friss folyó és fás cédrus. Az euro metálosabb, egy kis gyümölcsös, birsalmás beütéssel.”  Cristopher Laudamiel összesen 45 alkotójegyet használt fel a tiszta pénz szaghoz, van amelyik csak minimális 0.00004% van jelen, és van amelyik 10-15%-ban. Csak egy pár az illatjegyek közül: barackhéj, kék kamilla, sáfrány, sötét kakaópor kivonat, grapefruit szuper kivonat, túlfőzött kövi rózsa, amerikai fajdbogyó, lime, zöld jázmin, Granny Smith alma…

Andy Warhol 192 One Dollar Bills, 1962
Andy Warhol 192 One Dollar Bills, 1962

 

3. Tracey Emin It Was Just A Kiss neon feliratához tökéletesen elkapta azt a pillanatot Delphine Thierry, amikor egy csinos lány telt ajkai csókra invitálnak. Az It Was Just A Kiss-nek nincs bázisjegye, mert csupán röpke másodperceket igyekszik megragadni, amely édes emlékként él tovább. Az első csók benyomását szintetikus eper jeggyel és vibráló fűszeres akkorddal oldotta meg  Delphine Thierry.

Tracey Emin It Was Just A Kiss, 2010
Tracey Emin It Was Just A Kiss, 2010

 

4. A magazinban Jeff Koons Michael Jackson-t és annak csimpánzát ábrázoló képet dörzsölgetni már maga egy érdekes élmény. Az arany színbe foglalt hallott popkirályt simogatni és szagmintát venni róla, egyfajta beteg érzéssel töltött el. Ugyanakkor kitűnő kritikája korunk elborult agyú celeb kultuszának is. A műtárgyhoz az illatot James Heeley szolgáltatta, aki ez írta róla: ” Az illat fehér pézsmás bázisa enyhén púderes jegyekkel a fehér porcelánra, és Jackson sápadt színű arcára és törékeny kezeire utal. A gyengéd, virágos rózsa pedig kontrasztban van a gazdag és sötétebb hangulatú ámbra, labdanum, jáva, vetiver és castoreum jegyekkel”

 

Jeff Koons Michael Jackson and Bubbles, 1988
Jeff Koons Michael Jackson and Bubbles, 1988

 

5. Ha Michael Jackson dörzsölgetésétől és szagolgatásától kirázott a hideg, akkor a Marcel Duchamp Fountain alkotásának szagolgatása, amely tulajdonképpen nem más, mint egy piszoár, még furcsább érzéssel töltött el. De azért be kell vallanom, hogy titkon azt kívánom bárcsak minden illemhelyiségnek ilyen szaga lenne.. Francis Kurkdjian parfümőr olyan szagot, illatot szeretett volna létrehozni, amire nem számítunk egy piszoár megpillantásakor. Így jött az ötlet, hogy legyen alkohol szagú. De mivel az alkohol szaga nem reprodukálható a magazinokban alkalmazott oldaldörzsöléses technikában, ezért alkohol alkalmazása nélkül kellett újragondolnia, megalkotnia.

 

Marcel Duchamp Fountain, 1917-1964
Marcel Duchamp Fountain, 1917-1964

Összességében nagyon élveztem a Garage magazinban végrehajtott kísérletet, az illatok teljesen más megvilágításba helyezték a műalkotásokat, arra ösztönözve, hogy jobban elgondolkodjak azon, hogy vajon mit szeretett volna elmondani velük az alkotójuk és, hogy számomra milyen üzenetet képviselnek. Hibaként csak azt tudnám felróni, hogy magának a magazinnak igen erős nyomda és festék szaga volt miután kibontottam a csomagolásból… de tulajdonképpen ezt talán felfoghatjuk az élmény részeként is…

Garage magazinról többet itt és itt tudhatsz meg.

 

Urban Smell Walk azaz városi szagtúra Londonban

Egy várost többféleképpen meg lehet ismerni. De a legizgalmasabb módja, ha minden érzékszervünket bevetjük az ügy érdekébe. Tágra nyitjuk a szemünket, hegyezzük a fülünket, megkóstoljuk a helyi specialitásokat, sétálás közben végigsimítjuk a több száz éves falakat, és beszippantunk minden kis zugba, hagyva hogy az orrunk ismeretlen terepre sodorjon bennünket.

Londonban mindig van mit felfedezni. Odette Toilette, aki izgalmasabbnál izgalmasabb olfaktorális élményekre csalogatja az illatok szerelmeseit, ezúttal egy sétára invitált bennünket Spitalfields utcán. A szagtúrát Victoria Henshaw vezette, aki a Sheffield-i Egyetemen tart előadásokat város design és tervezés témakörben. Munkája az érzékszerveink szerepére, különös tekintettel a szaglásra fókuszál, hogyan befolyásolják a szagok egy várossal való élményeinket, kapcsolatainkat és magát a városképet. Sétánk megkezdése előtt Victoria mindenkinek ad egy térképet a környékről, amelynek hátoldalán egy kitöltésre váró táblázat van. A kitöltése ránk vár, ide fogjuk gyűjtögetni a szagokat, amelyek megcsapják orrunkat. Victoria megnyugtat mindenkit, hogy nem jelent semmit ki hány szagot képes felsorakoztatni, a szaglás nagyon egyedi érzék, egyénenként nagy eltérés lehet benne, akárcsak abban ki mennyire pozitívan vagy negatívan ítél meg egy szagot.

New York szagtérképe. Egy lehetséges példa arra, hogy nézhet ki egy szagtérkép
New York szagtérképe. Egy lehetséges példa arra, hogy nézhet ki egy szagtérkép

Legnagyobb csalódottságomra az egy órás séta alatt csupán 15 különböző szagot sikerült összegyűjtenem,  de mentségemre szolgáljon, hogy egész nap esett az eső, a szemerkélés épp, hogy csak elállt a szagtúránk megkezdése előtt. Az eső, amelynek illatát oly sokan szeretik, jó néhányszor igazi felfrissülést hoz a város poros, szmogos levegőjére.

Az első szag, ami megcsapja az orromat a cigarettafüst, ahogy elhaladunk egy patinás angol pub előtt. A dohányzás kitiltása a közhelyekről jó példa arra, hogyan változhat egy város szagtérképe idővel. Tíz évvel ezelőtt, ha meglátogattunk volna egy pubot garantáltan le sem tagadhattuk volna merre jártunk, ruházatunk áporodott, füstös szaga egyből elárulta volna bennünket. Ma azonban nem is kell a cégérre néznünk, hogy tudjuk hol lehet egy hideg sörre betérni, a hely előtt álldogáló, pintes poharat szorongató, dohányfüstöt kipöfékelő emberek egyértelműen irány mutatnak. Meglepő módon a szabadtéri füstölés kevésbé zavarja az embereket. A szivar vagy pipa illatát pedig még sok nem dohányzó is kedveli.

A Spitalfields Markethez érve égett zsír és kebab szaga csapja meg az orromat.  Az éttermekből kiszűrődő szagok az egyik legjellemzőbbek utunk során, van itt minden: indiai, török, fish and chips stb. Biztos vagyok benne, ha reggeli órákban sétáltunk volna errefelé a tömény konyhaszag helyett intenzív kávészag kísért volna bennünket.

A nagy füves területtel, állatparkkal határolt játszótéren éreztem a legkellemesebb illatokat. Az ázott föld illata megnyugtató. És habár az állatsimogatót már bezárták, az arcunkba süvítő szél felénk sodorta a szalmával beborított akolból az otthagyott kis állatok szaglenyomatait. Esküszöm egy pillanatra ismét 14 évesnek éreztem magam, ahogy a lóistállóban állok kilovaglásra készen.

Felmérések szerint az egyik legutálatosabb szag, amellyel kénytelenek vagyunk szembesülni városi létünk során a nyilvános, hivatalos és nem hivatalos vizeldékből néha igen agresszívan az arcunkba csapó húgyszag. Ugyanilyen kellemetlen ítéljük meg a szemétlerakók körül terjengő szagot, sőt a legtöbben kifejezetten utálják a parkolóházak, kipufogó gázos szagát. Ahogy egy volt sörfözde mellett haladunk el, Victoria megemlíti, hogy a városokban lévő gyárak is nagyban formálják annak szag- és városképét. Magamban kuncogok egy kicsit, ahogy a fél várost beterítő kaposvári cukorgyárból kiszivárgó szagra gondolok.

Túránk végén Angela Flanders parfümériájába térünk be felfrissíteni megfáradt szaglósejtjeinket, ahol Victoria mesél még munkásságáról. Érdekes hallani, hogy egy hely szagtérképét ugyanúgy le lehet bontani részekre, akárcsak egy parfümöt.  Beszélhetünk makro, közép és mikroszintekről. Amikor például egy ismeretlen hely repterére érkezve először lélegezzük be az idegen levegőt, együtt jön a felismerés vele, hogy más, mint a mindennap megszokott településé, ahol élünk. Ez a makroszint. Egyes városrészeknek is megvan a maga jellegzetes szaga, ez a középszint. És amikor mint, ahogy mi is tettük londoni szagtúránk során, az orrunkra hagyatkozva próbálunk meg feltérképezni egy körzetet válnak nyilvánvalóvá a város mikro szagszintjei.

Nagyon élveztem azt a pár órát, amelyet Odette Toilette, Victoria Henshaw és még jó néhány lelkes szag-és illatfelfedező társammal töltöttem. Olyannyira, hogy egészen biztosan soha többet nem fogok még egyszer ugyanúgy sétálgatni ismerős és ismeretlen utcákon. Sőt teljesen felvillanyoz a gondolat, hogy milyen jó lenne elkészíteni Magyarország szagtérképét! Ki van benne?

 

Paco Rabanne Invictus parfümkritika

Invictus azaz legyőzhetetlen. Paco Rabanne legújabb férfiaknak készült illata azonban, legnagyobb sajnálatomra, egyetlen ponton felel meg a nevének, mégpedig a tartósságát illetően. Ami éppenséggel nem annyira kellemes, ha egyébként  minden erőnkkel azon vagyunk, hogy eltüntessük a zavaró szagot magunkról. Mint ahogy az történt velem az Invictus tesztelése közben, többszöri csuklómosás után, még mindig képes voltam illatmaradványok fellelésére…

Paco Rabanne Invictus  kép forrás : fragrantica.com
Paco Rabanne Invictus
kép forrás : fragrantica.com

Az Invictus története lehangoló. A szomorú történet ott kezdődik, hogy Paco Rabanne összehívott négy nagyszerű parfümőrt : Veronique Nyberg-et , Anne Flipo-t, Olivier Polge-t és Dominique Ropion-t, hogy együtt dolgozzanak az Invictuson. Nem tudni, hol ment félre a dolog, de a végeredményt tutira egyikük sem fogja a dicsőségfalára felírni. Az Invictus egy vizes, édes, aromás illat, amely nagyban emlékeztet Paco Rabanne hatalmas sikert aratott 1 Million-jára, amiért szintén nem nagyon lelkesedtem. Őszintén remélem nem lesz hasonló trend körülötte, azaz fiatal 16-25 éves srácok azon versenyeznek majd, ki képes többet fújni magára, és büszkén jelenteni virtuális barátaiknak, hogy ma 20 spriccelésnyi halálos adaggal hagyták el a házat, abban a hitben élve, hogy evvel minden nőt levesznek a lábukról. Az Invictus nem más, mint egy gym parfüm, az elején könnyed, amely a végére émelyítően sok lesz, akárcsak egy edzés, amelynek a végére patakokban folyik rólunk a víz. Az Invictusban valóban van is egy pillanat, amikor félmeztelen, izzadságtól csatakos férfiak képe jelenik meg előttem… Persze nem mondom, hogy ne vegyen parfümöt magának valaki edzőterem látogatásokra, de oda talán egy tized ennyibe kerülő Adidas spray is megteszi….

Be kell valljam az Invictus üvege az elején kifejezetten tetszett, ahányszor ránézek Harry Potter és a tűz serlege jut eszembe…( ami jó, mert Harry Potter rajongó vagyok).  De ugyanakkor egyszerre elszomorít és felháborít, hogy mennyi pénzt áldozott a Paco Rabanne a dizájnra, a marketingre és csak minimálisat magára az illatra. Ha esetleg valakinek tetszene ez az illat, nagyon boldog lennék, ha megosztaná velem, mert akkor legalább nem volt teljesen kidobott pénz, amit erre áldoztak….

Illatjegyei : grapefruit, tenger akkord, babérlevél, jázmin, guaiac fa, tölgymoha, pacsuli, ámbra

Számomra minden nap egy új illat. Azért hoztam létre ezt a parfümblogot, hogy megosszam veletek az élményeimet és tapasztalataimat.