Események kategória bejegyzései

Terhesség és szaglás avagy a szaglósejtek különleges élete állapotos nőknél

Titkon mindig reménykedtem benne, hogy egy nap arra ébredek, hogy hihetetlen kifinomult szaglóképességgel rendelkezem, mint azok a fenoménok, akik  mindent kiszagolnak a levegőből és egyetlen szippantásból megmondják, hol tartasz a havi ciklusodban.  Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez nem akkora élvezet, mint ahogy elképzeltem.

A szaglásom kiélesedése és érzékenysége körülbelül egy időbe esett a reggeli rosszullétetek és a tulajdonképpen 24 órás terhességi hányinger megjelenésével. Sok nőnél azonban akár a terhesség első jele is lehet, hogy szaglásuk érzékenyebb lesz. Ahogy Szily László írja Kitolás című könyvében (amit egyébként mindenkinek ajánlok olvasásra) : „A terhesség első, csalhatatlan jele az szokott lenni, hogy az ember hirtelen úgy érzi, mintha egy juhászkutyával osztaná meg az ágyát. ” Nos, igen a férfi számára ez az időszak nem könnyű, hiszen több életmódbeli változtatásra is fel kell készülnie. Például, hogy ne süssön , egyen halat,ha az állapotos  nő a közelben van, ha mégsem tud ellenállni, akkor időzítse úgy, hogy legyen legalább két órája kiszellőztetni a lakást, fogat mosni legalább kétszer plusz szájvíz és rágó használata kötelező, mielőtt beszélgetést kezdeményezne a nővel.

Fotó: Bábel Román Tamás
All right reserved.

Mint parfümmániásnak persze a legnagyobb szívfájásom az , hogy rengeteg parfümömet, amelyet imádtam hordani hirtelen túl soknak, zavarónak, néha még hányinger keltőnek is érzek. Szívfájdító volt felismerni, hogy az ami eddig oly sok örömöt okozott, váratlanul negatív érzések forrásává vált. És nem csak parfümök illatát érzékelem másképp. Mióta terhes vagyok kevés olyan szupermarket van, amelyet ne találnék büdösnek. Az elméletem az, hogy a felmosó víz, amit használnak az okozza a szagot vagy csak nem cserélik elég gyakran…   Ráadásul a  közeli Tesco egy indiai étterem mellé épült.  A curry szagot terhességem előtt sem szerettem , de a kettő  együtt a legjobb módszer arra, hogy ne költsem túl magam, mert próbálok olyan gyorsan végezni a boltban, amilyen gyorsan csak lehet. A másik meglepő változás az , hogy  a pékségekből  kiáradó illatban érzékelek valami különösen zavarót, amit előtte sosem.  Sajnos nem tudom megmondani mi az, talán az élesztő . Persze ez meg attól óv meg, hogy kiló számra tömjem magamba a péksüteményeket.

Na de van erre a olfaktorális érzékenységre magyarázat? Egyes elméletek szerint a nő fokozott érzékenysége szagokra, illatokra segíti a terhesség alatt, hogy elkerüljön esetleg veszélyes ételeket, helyzeteket, amelyek ártalmasak lehetnek számára vagy a magzatra.

Valószínűleg a terhesség végével a szaglás vissza fog állni normális állapotába.  Persze akkor meg ott lesz egy újszülött, aki szintén érzékeny szaglással fog bírni…  A jövőre nézve a  tervem az, hogy lassan  ismét egyre több parfümöt használjak, próbáljak ki, mert hiányzik az az élmény, amit nyújtanak. Egyesek azt ajánlják , hogy egyszerűbb illatokkal kezdjük, citrusos , vízes jellegű parfümökkel.  Hordok most is parfümöt, de azt mondanám, hogy egyszer-kétszer egy héten, régebben elképzelhetetlen volt számomra, hogy úgy hagyjam el a lakást, hogy ne fújnék valamit magamra, jelen pillanatban pont fordítva van. És az is jó volna, ha a partnerem füstös, bőrös parfümjeit ismét szexinek érezném. De ne aggódjon senki sem, aki hasonló cípőben jár , még Beyoncé is utálta Jay-Z parfümjét a terhessége alatt.  És nem fog ez mindig így maradni! Úgyhogy izgatottan nézek előre, hogy mi vár ránk ! 🙂

Osszátok meg ti is a tapasztalataitokat,élményeiteket  arról, hogy  milyen szagok, illatok okoztak gondot terhességetek alatt vagy/ és milyen tanácsot adnátok másoknak ezzel kapcsolatban!

5 műalkotás, 5 illat

A negyed évente megjelenő angol Garage magazin legfrissebb, őszi-téli számában érdekes együttműködésnek lehetünk szem-és orrtanúi. Gondolkodtatok már valaha is azon, hogy lehetne megjeleníteni egy-egy műalkotást az illatok nyelvén is? Ez az elképzelés járt a Garage magazin szerkesztői agyában is, amikor kiválasztottak 5 legendás műalkotást, és megkértek 5 elismert parfümőrt, hogy alkossák meg annak illatmását. És, hogy mindezt még egy kicsit megspékeljék, mindezt az olvasók számára is érezhető változatban úgynevezett scratch’n’sniff  (dörzsöld és szagold) oldalakon keresztül valósították meg. Nem kell mást tennünk, mint a dörzsölés hatására felmelegedett lap felé hajolni és lélegezni….

1. Antoine Lie, aki egyaránt dolgozott mainstream és niche parfümökön, többek között neki köszönhetjük az Etat Libre d’Orange hírhedt testváladékok aromájára épülő Sécrétions Magnifiques -t, Roy Lichtenstein festményét, az 1963-ban készült,  pop art stílusú Drowning Girl-t kapta. Az illat megalkotásánál az a kérdés járt a fejében, hogy ha ott állna a nő mellett, milyen szagokat érezne? Ezért egy nagyon sós, iodine-szerű akkorddal dolgozott, hogy megjelenítse a tenger és a lány könnycseppjeinek illatát, és ezt kombinálta az emberi hús szagával. Jelen van ugyanakkor egy csipetnyi a lány által viselt parfümből is, a híres Shalimarból.

Roy Lichtenstein Drowning Girl, 1963
Roy Lichtenstein Drowning Girl, 1963

 

2. A pop art másik legendás alakjának Andy Warhol-nak, 192 One Dollar Bills alkotását Christopher Laudamiel formálta illattá, bizonyítva evvel, hogy a pénznek is lehet szaga. A parfümőr részletesen beszélt arról, hogy mi is ihlette meg : ” …A pénz hidegnek tűnik, de megnyugtató szaga van.  Az amerikai dollárnak meg van a saját, különös aromája – dohánylevél, friss folyó és fás cédrus. Az euro metálosabb, egy kis gyümölcsös, birsalmás beütéssel.”  Cristopher Laudamiel összesen 45 alkotójegyet használt fel a tiszta pénz szaghoz, van amelyik csak minimális 0.00004% van jelen, és van amelyik 10-15%-ban. Csak egy pár az illatjegyek közül: barackhéj, kék kamilla, sáfrány, sötét kakaópor kivonat, grapefruit szuper kivonat, túlfőzött kövi rózsa, amerikai fajdbogyó, lime, zöld jázmin, Granny Smith alma…

Andy Warhol 192 One Dollar Bills, 1962
Andy Warhol 192 One Dollar Bills, 1962

 

3. Tracey Emin It Was Just A Kiss neon feliratához tökéletesen elkapta azt a pillanatot Delphine Thierry, amikor egy csinos lány telt ajkai csókra invitálnak. Az It Was Just A Kiss-nek nincs bázisjegye, mert csupán röpke másodperceket igyekszik megragadni, amely édes emlékként él tovább. Az első csók benyomását szintetikus eper jeggyel és vibráló fűszeres akkorddal oldotta meg  Delphine Thierry.

Tracey Emin It Was Just A Kiss, 2010
Tracey Emin It Was Just A Kiss, 2010

 

4. A magazinban Jeff Koons Michael Jackson-t és annak csimpánzát ábrázoló képet dörzsölgetni már maga egy érdekes élmény. Az arany színbe foglalt hallott popkirályt simogatni és szagmintát venni róla, egyfajta beteg érzéssel töltött el. Ugyanakkor kitűnő kritikája korunk elborult agyú celeb kultuszának is. A műtárgyhoz az illatot James Heeley szolgáltatta, aki ez írta róla: ” Az illat fehér pézsmás bázisa enyhén púderes jegyekkel a fehér porcelánra, és Jackson sápadt színű arcára és törékeny kezeire utal. A gyengéd, virágos rózsa pedig kontrasztban van a gazdag és sötétebb hangulatú ámbra, labdanum, jáva, vetiver és castoreum jegyekkel”

 

Jeff Koons Michael Jackson and Bubbles, 1988
Jeff Koons Michael Jackson and Bubbles, 1988

 

5. Ha Michael Jackson dörzsölgetésétől és szagolgatásától kirázott a hideg, akkor a Marcel Duchamp Fountain alkotásának szagolgatása, amely tulajdonképpen nem más, mint egy piszoár, még furcsább érzéssel töltött el. De azért be kell vallanom, hogy titkon azt kívánom bárcsak minden illemhelyiségnek ilyen szaga lenne.. Francis Kurkdjian parfümőr olyan szagot, illatot szeretett volna létrehozni, amire nem számítunk egy piszoár megpillantásakor. Így jött az ötlet, hogy legyen alkohol szagú. De mivel az alkohol szaga nem reprodukálható a magazinokban alkalmazott oldaldörzsöléses technikában, ezért alkohol alkalmazása nélkül kellett újragondolnia, megalkotnia.

 

Marcel Duchamp Fountain, 1917-1964
Marcel Duchamp Fountain, 1917-1964

Összességében nagyon élveztem a Garage magazinban végrehajtott kísérletet, az illatok teljesen más megvilágításba helyezték a műalkotásokat, arra ösztönözve, hogy jobban elgondolkodjak azon, hogy vajon mit szeretett volna elmondani velük az alkotójuk és, hogy számomra milyen üzenetet képviselnek. Hibaként csak azt tudnám felróni, hogy magának a magazinnak igen erős nyomda és festék szaga volt miután kibontottam a csomagolásból… de tulajdonképpen ezt talán felfoghatjuk az élmény részeként is…

Garage magazinról többet itt és itt tudhatsz meg.

 

Egy este Francis Kurkdjian parfümőrrel

A limitált számú jegyekért a Perfume Lovers London estjére Francis Kurkdjian-nal szinte ölre mentek az emberek. Nekem is csak az utolsó pillanatban sikerült lecsapni egyre. Francis lazán, fehér ingben, szürke farmerben és Converse cipőben érkezett, mondhatni ő volt a leglezserebben öltözött a megjelentek közül. A beszélgetés is hasonló stílusban zajlott, őszintén beszélt munkájáról, parfümjeiről.

Francis Kurkdjian

Valószínű, hogy majd mindannyiunk szekrényében lapul egy Francis Kurkdjian által alkotott parfüm. A fragrantica.com 95 parfümöt jegyez a neve alatt, és bizonyára ez nem is az összes. Melyikünk ne ismerné Esteé Lauder Green Tea-jét vagy Jean Paul Gaultier Le Male-jét. Ez utóbbi tesztelésével kezdjük. Azt hihetnénk, hogy Francis büszke rá, de ahogy megérzi a levegőben az illatát, csalódottság és undor ül ki az arcára.  Hamarosan ki is derül miért. Tulajdonképp ez a parfüm vezetett, ahhoz a döntéshez, hogy függetlenítse magát a mainstream-től, és megalapítsa saját parfümházát, ahol azt csinál, amit szeretne.  Francis Kurkdjian nem parfümőrnek készült, első álma az volt, hogy balett táncos lesz, amely 24 éves korában hiúsult meg végleg. Majd divattervező szeretett volna lenni, de ez sem sikerült. Úgy gondolta, hogyha parfümőrnek áll, lesz legközelebb a haute couture világához. Amikor jött a lehetőség, hogy Jean-Paul Gaultiernek dolgozzon úgy érezte egy álma válik valóra, egészen addig amíg nem szembesült avval, hogy magával Jean-Paul Gaultierrel egyáltalán nem fog együtt dolgozni. Gaultierrel jó, ha egy fél órára találkozott, az illat megalkotásán kívül semmibe nem volt beleszólása, az üveget, a reklámkampányt is csupán két héttel a parfüm megjelenése előtt látta először. Nyilvánvalóvá vált számára, hogy a parfümőr csak egy aprócska, szinte láthatatlan láncszem a mainstream gépezetben.

Francis Kurkdjian APOM

A Le Male 1995-ös megjelenésétől saját parfümkollekciójáig hosszú út vezetett, 2009-ig kellett várni az Acqua Universalis-ra, amelyet tiszta illata tesz az egyik kedvencemmé. Ugyanebben az évben jelent meg az APOM azaz a Part of Me. A név nem csak arra utal, hogy a parfüm a viselőjével összeforrva annak részévé válik, hanem magára Francisra is, hogy minden alkotása egy darab belőle.  Az APOM tesztelése során megint az az elégedetlen kifejezés tűnik fel Francis arcán. Később, amikor van alkalmam váltani vele pár szót kettesben, beszél arról, hogy nem elégedett a parfümjeivel. Akárcsak egy zeneszerző vagy festő az elkészült mű után, még mindig talál csiszolgatni valót rajtuk. Ezért szeretne jobb, újabb kiadásokat a piacra dobni, nem a vásárló becsapásával, hanem tudatva őket, hogy például most az APOM 2012-es variánsát szagolja az illető.

Művészi közreműködései más projekteken igen izgalmasak. Lehetőségünk adódik kipróbálni Marie Antoinette parfümjét, ami az eredeti receptúrán alapul. Kurkdjian őszintén bevallja, hogy muszáj volt formálnia rajta egy csöppet, mert az eredeti a mai ember orrának olyannyira kellemetlen lett volna, hogy egy életre kiábrándult volna Marie-Antoinette-ből és annak fényűző, romantikus korából. Kedvencem a Papier d’Arménie-n való közreműködése. A Papier d’Arménie Franciaországban igen népszerű illatos kis lapocskákból álló füzetecske, amelynek kitéphető lapjait meggyújtják, és szobaillatosítóként használják.  Francis-ra egyébként is jellemző, hogy művészetét szokatlan helyekre viszi. Ilyenek például a  narancsvirág illatú szőkőkutak vagy a versailles-i kastély kertjében felállított 16 buborékfújó, amelyek különböző méretű, körte, eper és sárgadinnye illatú buborékokkal terítették be a területet.

Papier d’Armenie

Talán nem mindenkinek meglepetés, de Francis Kurkdjian nem visel sohasem parfümöt. Persze nem volt ez mindig így, egészen addig amíg nem lett parfümőr, szenvedélyes parfümviselő volt. Nagy kedvence volt a Chanel Egoiste, amíg egy reggel arra nem ébredt, hogy valami köményszerű illatjegy borzasztóan idegesíti benne. A parfümök viselése nagyban zavarná munkájában, ahol steril körülmények között dolgozik illatain. Imádja a munkáját, egyetlen szívfájdalma, hogy hivatása során nem igazán kell használni a kezeit, ezért is imád főzni, és nem csupán parfümöket készít, de saját maga tervezte a logóját, a parfümös dobozokat is.

Francis Kurkdjian nyughatatlan művész, olyan ember, aki egy percre sem tud megállni,  ahogy befejez egy projectet, máris a következőn jár az esze. Emellett pedig valószínűleg korunk egyik legismertebb parfümőre hatalmas rajongótáborral, aki karrierje során feltételezhetően meg fogja duplázni a neve alatt jegyzett parfümök számát.

Ha szeretnél megnyerni egy Francis Kurkdjian által alkotott Papier d’Arménie-t, nincs más dolgod, mint hagyj kommentet ezalatt a poszt alatt arról, hogy mi a véleményed Kurkdjian parfümjeiről. Természetesen nem csak saját kollekciójáról várom a véleményeket, hanem az összesről, amit készített. Segítségként itt egy link, ahol megtalálhatjátok melyek azok. A játék június 30-ig tart. Csak a poszthoz kapcsolódó hozzászólások játszanak.

A Maison Francis Kurkdjian parfümökről itt olvashattok többet.

Sarah McCartney vintage gyűjteménye

Közel száz éves parfümöt tesztelni, amely nem veszített eredeti szépségéből, kisebb csodával ér fel. Sarah McCartney gyűjteménye ilyen kisebb csodákkal van tele.
Sarah McCartney autodidakta parfümőr, a 4160Tuesdays parfümők kreátora, emellett írónő és szenvedélyes vintage parfüm gyűjtő. A múlt század elejéről származó parfümjeire érdekes módon tett szert. Volt egyszer egy parfüméria egy kis mexikói városkában, akinek tulajdonos, aki évtizedek óta a businessben volt, elhunyt. Halála után az addig gondosan őrzött raktárkészlet eladásra került. Arra senki sem számított , hogy olyan gyöngyszemek rejtőznek ott, mint pl bontatlan, eredeti 1919-es Guerlain Mitsuko. Sarah McCartney gondolt egy merészet, és felvásárolta az egész, kivételes kincsekből álló készletet.
Az este során szagolhattunk 1919-es Mitsuko-t, L’Heau Bleu-t 1924-ből, az azonos évből származó Lanvin My Sin-t, eredeti, reformuláció előtti Dior Eau Savage-t, ’47-es Balenciaga Le Dix-t.
Arra is lehetőségünk nyílt, hogy összehasonlítsuk például az eredeti Dior Diorella-t és Yves Saint Laurent In Love Again-t a mai, a boltok polcain találhatókkal. A mostaniak, habár kísértetiesen hasonlítanak az eredetire, de mégsem ugyanazok. Ennek kapcsán került fel a reformulation, amelyről Sarah , nem mint nagy mumusról beszélt. Több ok is áll mögötte: a technika fejlődött, több szintetikus anyagot használnak
(amely olcsóbb és bizonyos szempontból környezetbarátabb) , és természetesen nem hagyhatjuk ki az IFRA egyre őrültebb szabályozásait sem. Avval sokkal inkább megvezetnek bennünket , hogy a cégek továbbra is azt próbálják elhitetni velünk, hogy ugyanazt a parfümöt vesszük meg, amelybe mondjuk 10 évvel ezelőtt beleszerettünk, holott sokszor egyértelműen érezzük a különbséget.
Sarah McCartney véletlenül került a parfüm bussinessbe. Leginkább örömszerzés céljából alkotta első parfümjét, szeretett volna egy, a készülő könyvéhez passzoló parfümöt. Sehol sem találta a megfelelőt, szóval nekiállt megalkotni azt, amit elképzelt. Később ismerősök keresték meg , hogy készítse el számukra azt az illatot, amely igazán illik hozzájuk. Egy-egy alkotás olyan jól sikerült , hogy hamar híre ment, és hipp-hopp Sarah McCartney máris a parfüm bussinessben találta magát. Parfüm márkájának neve 4160Tuesdays , amely azon keddek számára utal, amelyet 80 éves korunkig megélhetünk.
Sajnos az összes parfümjét nem tudtam kipróbálnom, de az az egy , amit próbáltam, mondhatni szerelem volt első szippantásra. A Lady Rose Lion enyhén emlékeztet a Guerlain Tonka Imperialra. Azonban nem kell bankot robbantanunk , hogy szert tegyünk rá, nem úgy, mint a Tonka Imperial esetében.
Az este Sarah McCartney-val igazán élvezetes volt, nem csak az
illatélmények, hanem Sarah vicces és közvetlen stílusa miatt is.
Sarah McCartney oldala, ahol nem csak saját parfümjeit ismerhetjük meg , hanem az általam szagolt vintage illatokból is lehet mintát rendelni: 4160Tuesdays.com

Egy este Geza Schoen parfümőrrel

Kicsit feszengve éreztem magam bőrdzsekiben és farmerben a Liberty vásárlói és látogatói között, ahol az emberek többsége öltönyt és méregdrága disegner ruhát visel. De mindez csak addig tartott, amíg bevezettek bennünket a Liberty London Heritage szobájába, ahol már gyülekeztek a lelkes parfümrajongók, és le nem huppant a pódiumon kikészített székre egy sármos férfi, bőrdzsekiben és farmerban. A magas, szőke Geza Schoen az életéről, a parfümjeiről és azok születéséről mesélt nekünk.

Geza Schoen

Geza Schoen híres parfümjét az Escentric Molecules Molecule 01-t és a Escentric Molecules Escentric 01 anekdoták lengik körül. Emberek vadásszák le egymást London utcán, hogy kiderítsék a parfüm nevét, amelyről az a hír járja, hogy feromont tartalmaz. Ez utóbbiból persze (hogy feromon van benne) semmi sem igaz. Az igazság az, hogy a klasszikus képzésű Geza Schoen volt olyan merész, hogy egyetlen molekulára, az Iso E Super-re építse karrierjét.

Escentric Molecules

Geza Schoen egyik este barátjával kocsmázni indult, de mielőtt elindultak volna, poénból befújták magukat Iso E Superrel, avval a mesterséges molekulával, amelyet 1961 óta használ a parfümgyártás, és a parfümök 80%-ban megtalálható.  A reakcióra, ami ezután következett, nem számítottak. Még csak éppen, hogy belekortyoltak a sörükbe, amikor odalépett hozzájuk-e egy nő, és tudni akarta, kinek van ennyire jó illata. A viccnek szánt este vezetett a Escentric Molecules megalkotásához.

Hadd segítsek tisztázni a különbséget az egyes parfümök között, amelynek nevei kissé összezavaróak lehetnek. A parfümház neve Escentric Molecules. Az első, csak és csupán Iso E Super-re épülő parfüm az Escentric Molecules Molecule 01, ez egy lineáris illat, amely nem is tartalmaz más alkotójegyeket. Az Escentric Molecules Escentric 01 65%-ban tartalmaz Iso E Super-t, ez egy hagyományos parfüm fej-, szív-, és bázisjegyekkel.  Molecule 02 az ambroxan-on alapul, amely az ámbra mesterséges formája. Az Escentric 02 pedig az ambroxan-on alapuló klasszikus parfüm. Természetesen van Molecule 03 és Escentric 02 is, amelynek középpontjában a mesterséges vetiver áll.

Mostanra már bizonyára elveszett mindenki a számok és molekulák rengetegében… Azonban Geza Schoen mást is tartogatott számunkra. A parfümőr bemutatta másik két alkotását is. A Beautiful Mind-t Christiane Stenger ihlette, aki 12 évesen elnyerte a Grand Master of Memory-díjat.  Geza schoen célja a Beautiful Mind-dal az volt, hogy emlékeztessen bennünket arra, hogy egy okos nő szexi. Amely állítással teljesen egyet is értek, főleg ha olyan jó illata van, mint a Beautiful Mind-nak.

Beautiful Mind Series Intelligence and Fantasy

A német színész, Klaus Kinski emlékére készült, Kinski nem a gyáva szívűeknek készült. Harsány, animális, bőrös, alkoholos, marihuanás, Valószínűleg pont olyan, mint a Nosferatu-t alakító színész harsány, nőktől és drogtól zajos élete lehetett. Hardcore parfümmániásoknak ezt az illatot muszáj kipróbálniuk.

Kinski Kinski for men

Tudom sok kritikusa van Geza Schoen-nek, engem mégis meggyőzött. Nemcsak nyílt, barátságos személyiségével, hanem parfümjeivel is, amelyek egy merész, álmodozó parfümőrre vallanak.

Az Escentric Molecules parfümöket Magyarországon a Neroli parfümériában próbálhatjátok ki. Ha pedig már ismeritek őket, kíváncsian várom a gondolataitokat és a történeteiteket róla!

 

Katie Puckrik Smells – egy este a YouTube parfüm királynőjével

A napos, tavaszi időjárás messze elkerüli Angliát az utóbbi hetekben.  A szürke, esős hétköznapokba igazi melegséget csempészett az az este, amelyet lelkes parfümrajongók és parfümblogerek körében töltöttem Londonban, hogy bepillantást nyerhessünk Katie Puckrik illatokkal szegélyezett életébe.

Katie Puckrik

A Hollywoodban élő Katie Puckrik szellemes, vicces parfümkritikáival vált ismerté a YouTube-on.  Ő volt a legelső, aki ilyet csinált. Azóta persze rengetegen próbálkoztak hasonlóval, de azt kell, hogy mondjam, hogy Katie eredeti stílusa még mindig az egyik legjobb. És Katie élőben is hozza a kissé szarkasztikus, ironikus mégis bájos stílust.  A YouTube parfümkirálynőjéhez rengetegen fordulnak tanácsért, hogy segítsen megtalálni az áhított parfümöt. Az est folyamán a legérdekesebb eseteit osztotta meg velünk. És a közönség pedig csak szagolt és szagolt..

Ezekhez volt szerencsénk:

1. Egy összetört szívű férfi azzal a kéréssel kereste fel Katie-t, hogy ajánljon neki egy olyan parfümöt, amelyet magára hintve, azt a benyomást keltheti a volt barátnőjében, hogy szívében semmi keserűség, sőt nagyon zsúfolt szexuális élete van. Evvel akarván féltékennyé tenni a nőt. Katie a következőket ajánlotta neki:

Thierry Mugler Cologne

Vivienne Westwood Boudoir

Penhaligons Amarinthe

Etat Libre d’Orange Putain de Palaces, amelyről én is írtam korábban itt, ha elolvassátok egyből megértitek miért is ajánlotta Katie . 🙂

2. Egy kutyamániás számára a leggyönyörűbb szagélmény az volt, mikor drága kutyusának tappancsait szagolgatta és szeretett volna valami hasonló illatot.  Katie két parfümöt ajánlott neki:

L’Artisan Parfumeur Bois Farine (egy Jean-Claude Ellena gyöngyszem)

Etat Libre D’Orange Like This  (Tilda Swinton „celeb” parfümje)

3. Egy nő évekig élt Kínába, és mindig kellemes érzések fogták el, amikor Kína szennyezett levegőjére gondolt. Olyan parfümöt keresett magának, amely bármikor visszarepítheti a boldog emlékek világába. A javasolt parfümök:

L’Artisan Parfumeur Dzongkha

Etat Libre d’Orange Jasmine et Cigarettes, ez utóbbi vegyes érzéseket keltett a a közönségben, voltak akiket nagyon is emlékeztettet egy hamutálra. Az én esetemben ez nem áll fent, sőt… itt olvashattok róla bővebben.

4. Vannak férfiak, akik kifejezetten oda vannak a femme fatale-típusú illatokért. Ilyet keresett magának az az illető is, akinek Katie a következőket javasolta:

Tom Ford Black Orchid (nagy kedvence az egyik lakótársamnak is, és semmi pénzért sem hinné el, hogy ez eredetileg nőknek szól)

Guerlain Mitsouko

Nasomatto Nuda , ebből mindenféleképpen szeretnék mintát beszerezni, teljesen magával ragadott a fejjegyből előbukkanó túlérett banán illat, és kíváncsi lennék mivé alakulna a bőrömön.

Végül Katie Puckrik megosztotta személyes kedvencét is velünk, amely egy kifejezetten érdekes, nedves, földes, erdei gombás illatú parfüm. Az olasz Bruno Acampura Musc már 1975 óta a piacon van, és teljesen megértem, miért is lett Katie védjegyillata.

Miután kellőképpen kifárasztottuk szaglósejtjeinket, azt hiszem mindannyian egy csodálatos este élményével gazdagodva tértünk haza. Remélem a következő London Perfume Lovers találkozón is ott leszek, ahol ezúttal a bécsi Olfactoria lesz a vendég.

Katie Puckrick YouTube oldala és blogja.

 

Illatmorzsák

Múlt héten második alkalommal rendezték meg az Element Showcase-t New York-ban, amelynek célja, hogy a niche parfümházakat és a  parfümkészítés mesterségét közelebb hozza  a nagyközönséghez és természetesen a sajtóhoz. Több parfümház is itt mutatta be az őszi-téli szezonra szánt újdonságait. Ezekből válogattam az e heti illatmorzsákba. Niche rajongók figyelem!

Caron L’Accord #119

A parfüm neve a Caron manufaktúra címére utal. Az előrejelzések szerint érzéki, gyümölcsös-virágos alkotás lesz, amely a szeder és pacsuli körül épül. További illatjegyek: egyiptomi jázmin, fekete bors, vanília, napraforgó, pézsma és ámbra.

Bois 1920

A cég két új parfümmel jelentkezik , amelyek kizárólag az amerikai Neimus Marcus üzletekben lesznek elérhetőek (de azért gondolom, hogy a The Perfumed Court-nál majd lehet kapni mintákat). A friss tengeri illatú Oltremare rengeteg citrust, mate leveleket, vörös teát, rebarbarát,  egyiptomi gerániumot, ibolyalevelet, jácintot, mugane TM-t, indiai szantált, fehér pézsmát, ámbrát, pacsulit és Orcanox TM-t tartalmaz. A másik parfüm is legalább ilyen összetettnek tűnik. A Come L’Amore pézsmás-virágos illatnak ígérkezik mandarinnal, fréziával, fehér teával, szolár akkorddal, szilvahússal, jázminnal, gardéniával, liliommal, rózsával, rózsaborssal, cédrussal, benzoinnal, fehér pézsmával és styraxszal.

Bois 1920 Oltremare via Fragrantica.com

Histories de Parfums

A parfümház alapítója és orra, Gérald Ghislain limitált kiadású Rare kollekciójával érkezett a kiállításra: az animális illatú, ámbrán alapuló Ambrarem-mel, a zöldséges-rózsás Rosam-mal, és a szintetikus Petroleummal.

A fent említett újdonságokról a Fragrantica.com számolt be. De hogy el tudjuk képzelni egy ilyen kiállítás hangulatát mellékelek egy videót.  A fentebb említett három cég csak egy töredéke a kiállítóknak, több, mint 50 vállalat képviseltette magát. A Elements Showcase honlapján megtekinthető a januári kiállítás 77 oldalas katalógusa, és meg kell, hogy mondjam szemet gyönyörködtető. Idén dupla annyian voltak, úgyhogy az élvezeteket is meg kell szoroznunk kettővel. Kár, hogy nem lehettem ott! Na, majd talán jövőre! 🙂

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=I_5aVu8RVAk&feature=player_embedded]

The Perfume Diaries- Parfümkiállítás a Harrods-ban

Az utolsó nagyobb parfümkiállítást harminc évvel ezelőtt rendezték, ezért is lehet nagy öröm a parfümrajongók számára a Harrods kiállítása, amely végigvezet bennünket a parfüm történetén a kezdetektől egészen napjainkig.

Hatalmas várakozással tekintettem a kiállítás elé, és szerencsére nem is csalódtam benne. Olyan mérhetetlen mennyiségű anyagot gyűjtöttek össze a szervezők, hogy igazából egy látogatás nem is elegendő, hogy minden információt magunkba szívjunk és feldolgozzunk.

 

A kiállítás bemutatja hogyan formálta a társadalom a parfümőröket munkájuk során és milyen hatással volt az aktuális divat a parfümös üvegek designjára és formájára.  Emma Hockley-nak az inspirációt  a kiállítás megrendezéséhez Roja Dove :A parfüm esszenciája című könyve adta. Roja Dove szerepe nem csak ennyiben merült ki, ő lett az egyik fő szervező is. A kiállított ritka flakonokat, reklámanyagokat, relikviákat a világ minden tájáról kellett összegyűjteni, Párizsból, New Yorkból, Tokióból, Florence-ből és még Shanghaiból is érkeztek darabok.

Hogy személy szerint mit szerettem a legjobban? Először is meglepődtem, amikor egy hatalmas parfüm alapanyagokat bemutató térképen Magyarország nevére lettem figyelmes, amelyet a borókabogyó-olaj egyik fő lelőhelyeként jelöltek.

Nagyon tetszett a Worth leghíresebb parfümjének már-már romantikus története. Az 1932-ben megjelent Je Reviens a II. világháború idején vált igazán népszerűvé, a katonák kedvelt ajándéka volt szívszerelmüknek, ugyanis a parfüm neve nem más jelent, mint hogy „Visszatérek”.

Negatívuma a kiállításnak, hogy csupán október 2-ig tart, ami szinte hihetetlen mivel szerintem legalább egy évig dolgoztak rajta. Pedig szívesen megmutatnám minden értetlenkedőnek, aki nem látja a művészetet egy-egy parfüm mögött.  Ezután a kiállítás után biztos vagyok benne, hogy más szemmel tekintenének a parfüm különleges, rejtélyes és kreatív világára.

Nézzétek meg a kiállításon készült képeket is az Illatoskert Facebook oldalán!