Címke: Tommy Hilfilger

Visszatekintés 2011-re

Már csak napok maradtak hátra az új év kezdetéig. Ilyenkor érdemes visszatekinteni az elmúlt esztendőre, elmélázni a csúcspontokon és tanulni az esetleges negatív élményekből.  Kifejezetten sok minden történt 2011-ben az illatoskert történetében.

2011. június 4-én új formában, megszépülve kezdte új életét az illatoskert a wordpressen.  Az előző otthona a blogter.hu volt, de hosszas technikai problémák miatt végülis váltani kényszerültem. Itt szeretném külön megköszönni kedves Tamás barátomnak, hogy oly sokat fáradozott az új illatoskert megszületése körül.

Az idei év egyik legszebb és legszívmelengetőbb pillanata volt, amikor a HVG Golden Blog versenyén a zsűri beválasztotta az illatoskert-et a legjobb 10 életmód blog közé. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott, mint kedvenc blogja.

Sajnos volt negatív momentum is. Az elmúlt időszakban sokkal kevesebb posztot olvashattatok, nem tudtam olyan gyakran frissíteni az oldalt, mint azt szerettem volna. Ebben mindenképp fogtok változást tapasztalni az elkövetkezendő időszakban.

Végül már korábban ígértem, hogy lesz még játék az illatoskerten! Ennek most jött el az ideje! Amelyet még sok másik fog követni.  Szóval az első give-a-way egy 25ml-es Tommy Hilfilger Loud parfüm, amelyet akkor sorsolok ki, amint eléri a Facebook rajongók száma az 500-at. Neked nem kell más tenned, mint minél több barátodnak ajánlani az illatoskertet, és aztán hátratett kézzel várni, hogy rád mosolyogjon a szerencse.

Tommy Hilfilger Loud

 

Valamint ne felejtsétek megosztani velem az 2011-es évetek  fénypontjait és mélypontjait!

Illatmorzsák

Kezdjük az e heti hírválogatást azzal, hogy a Dolce&Gabbana két újabb illattal bővíti ki az Anthology sorozatot. A férfiaknak készült, fougere No.21 Le Fou bergamot, borókabogyó,  gyömbér és páfrány jegyeket tartalmaz. A női No.14 La Tempérance pedig fás-pézsmás parfüm lesz. Nem tudom, mi a D&G terve, de tartok tőle, hogy az egész, 21 lapból álló nagy arkánumot el fogják készíteni.

 

Tommy Hilfilger legújabb parfümjét egyértelműen a sznob fiataloknak szánja. Az Eau de Prep Tommy Girl és az Eau de Prep Tommy a mindig magabiztos lányoknak és fiúknak készült. Az Eau de Prep parfümök biztos kiegészítői a különböző társasági eseményeknek, legyen az egy tenisz-, tánc-, vagy yacht parti. És ezt a szöveget nem én találtam ki! 🙂

Eau de Prep Tommy Girl illatjegyei: rózsabors, zöldalma, ibolyalevél, fehér rózsák, szantálfa, pézsma

Eau de Prep Tommy illatjegyei: piros grapefruit, muskotályzsálya, granadilla, egyiptomi genárium, tonik, fehér bors, levendula, borókabogyó, ámbra, tölgymoha, szarvasbőr

 

 

Két izgalmasnak ígérkező alkotás is érkezik a niche piacra. Az egyik az uniszex L’Artisan Parfumeur Batucada, amelyet a brazíliai szamba stílus, a brazil színek és ízek inspiráltak.

Illatjegyei: citrom, kókusz, caipirinha akkord, menta, ylang-ylang, tiaré, ámbra, benzoin, szantálfa, vetiver, vanilla, pézsma.

 

A másik a 1920-as évek alkoholtilalma és a London Dry Gin által inspirált Penhaligon’s Juniper Sling. Alkotója a mainstream illatok egyik felkapott parfümőre, Olivier Cresp, akinek ez az első niche parfümje.

Illatjegyei: fahéj, narancs brandy, angyalgyökér, borókabogyó, kardamom, bőr, fekete bors, írisz gyökér, barna cukor.

 

A hét legmeghökkentőbb híre, hogy a Lidl által forgalmazott Suddenly Madame Glamour egy vak tesztelés során kenterbe verte a Chanel Coco Mademoiselle-t. A Suddenly Madame Glamour állítólag kísértetiesen hasonlít a Coco Mademoiselle-re. De ezek szerint még jobb is? Aki már próbálta a Lidl-félét mindenképpen kommenteljen róla, aki meg nem annak irány a legközelebbi Lidl! A tesztelésről bővebben itt.

Jeans Club

Mindenki szekrényében van legalább egy farmer. Nélkülözhetetlen ruhadarab, amit bármivel viselhetünk. Nem csoda, hogy sok parfümhöz is inspirációul szolgált. Ráadásul  most a Parfumplaza.hu-n az összes „Jeans” parfüm akciós áron kapható. Mivel jómagam is nagy farmer rajongó vagyok, arra gondoltam, hogy ezúttal csatolok egy-egy ruhaszettet is az illatokhoz.

1. Tommy Hilfilger Tommy Girl Jeans

Illatjegyei: narancs, lonc, barack, grapefruit, gyöngyvirág

 

Tommy Hilfilger Tommy Girl Jeans

 

2. Replay Jeans Spirit! for Her
Illatjegyei: bazsarózsa, passiógyümölcs, gyömbér, ibolya, pézsma
Replay Jeans Spirit!

 

4. Esprit Jeans Style for Her
Illatjegyei: gránátalma, tőzegáfonya, orchidea, ibolya, tiaré virág, bazsarózsa, pézsma, vanília, pacsuli
Esprit Jeans Style

 

5. Diesel Fuel for Life Denim Collection Femme

Illatjegyei: málna, jázmin, fás jegyek, ámbra
Diesel Fuel for Life Denim Collection

 

 

Természetesen a felsorolás nem teljes. A fent említett parfümök mindegyike kéz a kézben jár férfi párjával, és kihagytam a 12 darabból álló Versace Jeans Collection-t és Trussardi Jeans-t. Személy szerint én a Diesel Fuel for Life Denim-t és az Esprit Jeans Style-t szeretném mindenképp kipróbálni. Remélem tetszeni fog, és ebben az esetben biztos, hogy be is fogok ruházni rájuk, mert szükségem van egy egyszerű, mindennapi, rohangálós, farmeros illatra a kollekciómban.És nektek?

 

Valami régi, valami új

Nagy várakozással tekintettem a BBC legújabb parfümökről szóló, három részes sorozata elé. Az első részben betekintés nyerhettünk abba, hogyan is igyekeznek a parfümházak rábírni bennünket, hogy igenis szükségünk van még egy parfümre.  Két karakterében teljesen eltérő parfümházat követtek nyomon az alkotók. Az egyik a több, mint 170 éves múltra visszatekintő Guerlain, a másik a minden bizonnyal, a még nagyobb nyereség reményében a parfümbizniszben beszálló Tommy Hilfilger.

Igazából rengeteg érdekes tény és számomra megható pillanat volt az első részben. Kezdjük ott, hogy Guerlain az egyik legnagyobb parfümház, története négy generációra tekint vissza, ahol a parfümkészítés titka apáról fiúra szállt. A lánc akkor szakadt meg, amikor Jean-Paul Guerlain fia úgy döntött, hogy nem szeretné tovább vinni a családi bizniszt. Ekkor került képbe Thierry Wasser, aki meghatódottan beszél Jacques Guerlainről, akire fogadott apjaként tekint. De Wassernek már számolnia kell avval, amivel elődeinek még nem kellett, történetesen hogy a parfümpiacon kőkemény harc folyik. Amíg a 80-as 90-es években még csak körülbelül 100-200 parfüm megjelenés volt évente, addig napjainkra ez a szám csaknem megtízszereződött. Szerintem ezért is vette a bátorságot Wasser, hogy hozzányúljon  Guerlain egyik legnagyobb sikeréhez a Shalimarhoz, és újragondolja azt a fiatalabb közönség számára. Hogy a Shalimar Parfum Initial beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, még rejtély. De az már biztos, mi lett a sorsa Tommy Hilfilger Loud-jának.

Tommy Hilfilger marketing csapata, azon dolgozik, hogy összehozzanak egy hihetetlenül sikeres parfümöt. Hamarabb tudják, hogy kinek akarják eladni és hogyan, mint azt hogy milyen lesz az illata. Még Tommy Hillfilger is feltűnik a képen egy pillanatra, nulla értelmes hozzászólással. A dokumentum filmet még tavaly a karácsonyi hajrá előtt kezdték el forgatni, azóta megjelent a Loud, és már biztosra tudhatjuk, hogy egy év múlva senki sem fog rá emlékezni. Máris felkerült a diszkont parfümériák oldalaira.

De miért is éri meg designer márkáknak évente 3-4 parfümöt is piacra dobni és kockáztatni, hogy akár hónapokon belül féláron is beszerezhetőek legyenek? Mert még így is hatalmas pénz van benne. Chandler Burr, a híres, new york-i parfümkritikus remekül elmagyarázza nekünk. Vegyük példának Calvin Klein-t. Nem túl sokan engedhetnek meg maguknak egy 3000 dolláros CK öltönyt, de egy 20 dolláros CK parfümöt bárki bármikor magáénak tudhat, anélkül hogy csődbe menne. Ahogy azt Luca Turin mondta : ” A parfüm a legolcsóbban beszerezhető műalkotás”.

Jövő hét, kedd estére máris megvan a programon. Megint a képernyőre szegezem majd a tekintetem, és természetesen beszámolok majd róla, mivel lettem megint okosabb. Addig is ne felejtsétek el megosztani velem, mi a véleményetek a parfümpiacon kialakuló örült versenyről!