Címke: népszerű

A legnépszerűbb bejegyzéseinket itt találod meg.

Valami régi, valami új

Nagy várakozással tekintettem a BBC legújabb parfümökről szóló, három részes sorozata elé. Az első részben betekintés nyerhettünk abba, hogyan is igyekeznek a parfümházak rábírni bennünket, hogy igenis szükségünk van még egy parfümre.  Két karakterében teljesen eltérő parfümházat követtek nyomon az alkotók. Az egyik a több, mint 170 éves múltra visszatekintő Guerlain, a másik a minden bizonnyal, a még nagyobb nyereség reményében a parfümbizniszben beszálló Tommy Hilfilger.

Igazából rengeteg érdekes tény és számomra megható pillanat volt az első részben. Kezdjük ott, hogy Guerlain az egyik legnagyobb parfümház, története négy generációra tekint vissza, ahol a parfümkészítés titka apáról fiúra szállt. A lánc akkor szakadt meg, amikor Jean-Paul Guerlain fia úgy döntött, hogy nem szeretné tovább vinni a családi bizniszt. Ekkor került képbe Thierry Wasser, aki meghatódottan beszél Jacques Guerlainről, akire fogadott apjaként tekint. De Wassernek már számolnia kell avval, amivel elődeinek még nem kellett, történetesen hogy a parfümpiacon kőkemény harc folyik. Amíg a 80-as 90-es években még csak körülbelül 100-200 parfüm megjelenés volt évente, addig napjainkra ez a szám csaknem megtízszereződött. Szerintem ezért is vette a bátorságot Wasser, hogy hozzányúljon  Guerlain egyik legnagyobb sikeréhez a Shalimarhoz, és újragondolja azt a fiatalabb közönség számára. Hogy a Shalimar Parfum Initial beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, még rejtély. De az már biztos, mi lett a sorsa Tommy Hilfilger Loud-jának.

Tommy Hilfilger marketing csapata, azon dolgozik, hogy összehozzanak egy hihetetlenül sikeres parfümöt. Hamarabb tudják, hogy kinek akarják eladni és hogyan, mint azt hogy milyen lesz az illata. Még Tommy Hillfilger is feltűnik a képen egy pillanatra, nulla értelmes hozzászólással. A dokumentum filmet még tavaly a karácsonyi hajrá előtt kezdték el forgatni, azóta megjelent a Loud, és már biztosra tudhatjuk, hogy egy év múlva senki sem fog rá emlékezni. Máris felkerült a diszkont parfümériák oldalaira.

De miért is éri meg designer márkáknak évente 3-4 parfümöt is piacra dobni és kockáztatni, hogy akár hónapokon belül féláron is beszerezhetőek legyenek? Mert még így is hatalmas pénz van benne. Chandler Burr, a híres, new york-i parfümkritikus remekül elmagyarázza nekünk. Vegyük példának Calvin Klein-t. Nem túl sokan engedhetnek meg maguknak egy 3000 dolláros CK öltönyt, de egy 20 dolláros CK parfümöt bárki bármikor magáénak tudhat, anélkül hogy csődbe menne. Ahogy azt Luca Turin mondta : ” A parfüm a legolcsóbban beszerezhető műalkotás”.

Jövő hét, kedd estére máris megvan a programon. Megint a képernyőre szegezem majd a tekintetem, és természetesen beszámolok majd róla, mivel lettem megint okosabb. Addig is ne felejtsétek el megosztani velem, mi a véleményetek a parfümpiacon kialakuló örült versenyről!

 

Annick Goutal Le Mimosa

Gyerekkoromban az egyik legjobb barátnőmnek volt otthon egy aprócska mimózája. Megbabonázva néztem, ahogy a legkisebb érintésre is összehúzta a leveleit. Szívesen játszadoztunk volna vele akár órákig is, de mindig megesett rajta a szívünk, és inkább békén hagytuk.

A mimóza a túlérzékenység szimbóluma. Vajon hányszor mondták már ránk, hogy ne légy olyan kis mimóza? (rám sokszor) De ha, csak gyönyörködünk a növényben, és nem abban leljük szórakozásunkat, hogy folyamatosan ingereljük (a levelek összehúzódása védekezési reflex), akkor egy bűbájos,vidám, apró virágú, kellemes illatú növénykével állunk szemben.

Isabelle Doylen és Camille Goutal Le Mimosa-jának alapgondolata az volt, hogy megragadják a nyugodt állapotban lévő, szemet gyönyörködtető virág szépségét. És véleményem szerint sikerült is nekik. Folyamatosan egy gondolat cikázik a fejemben, hogy olyan szolid. Nincs benne semmi harsányság,  mintha csak egy érzékeny lelkületű Bronte hősnő lenne. Édeskés, zöldes, és az írisznek köszönhetően púderes.  A mimóza édes, számomra kissé citrusos illatát a barack jól kiegészíti. De a kedvenc részem mégiscsak az, amikor egyszerre érzem a mimózát és azt a fajta íriszt, amit azóta keresek, amióta szagoltam Keiko Mercheri Iris Poupre-t. A Le Mimosa-t egy pillanat alatt meglehet szeretni, akárcsak magát a növényt. Habár nincs benne semmi kihívó, forradalmian új és megbotránkoztató, pont ezért szerethető.Egyetlen szépséghibája a tartóssága, rajtam két-három óra után elillant.

A tavalyi évben a Ninfeo Mio vett le a lábamról, idén pedig a Le Mimosa, amelyről már szinte biztosan tudom, hogy ott a helye a legjobb nyári parfümök között.

Illatjegyei: mimóza, zöldes jegyek, írisz, ánizs, őszibarack, szantálfa, pézsma

Sztárok kedvenc parfümjei

A magyar származású Rachel Weisz az angol InStyle magazinnak beszélt kedvenc szépségápolási trükkjeiről és termékeiről.  A gyönyörű, 41 éves színésznő 2006-ban a Burberry London reklámarca volt, választása mégis egy már klasszikusnak számító parfümre esett.

Rachel Weisz védjegy illata, amelyet már 17 éves kora óta használ a Chanel Cristalle. A Cristalle eau de parfume változatát Jacques Polge készített 1993-ban és viszonylag sokat módosított az 1973-as eredetin. Állítólag a Jacques Polge-féle édesebb és gazdagabb, de akárcsak elődje chypre-virágos alkotás.

Szerintem teljesen jól passzol a színésznőhöz a Chanel Cristalle, sőt még az olyan filmjeihez is, mint a Constantine vagy Az elszánt diplomata. És szerintetek?

Amouage Library Collection Opus I

A világ egyik leghíresebb niche parfümháza, az Amouage tavaly dobta piacra a Library Collection-t. Az eredetileg három parfümből álló sorozat azóta ötre bővült, és ki tudja mennyinél állnak meg. A parfümök neve egyszerűen csak Opus I, Opus II és így tovább.

Cristopher Chong, az Amouge kreatív igazgatójának elképzelése az volt, hogy egy olyan könyvtárba kalauzoljon bennünket, ahol  az élet nagy  dolgaiba beavató, értékes művekre (opus) lelhetünk.

Az a varázslatos az Amouage parfümökben, a minőséget leszámítva, hogy mindegyik illatból egy történet varázsolódik elénk. Az Opus I-val nem nehéz vaskos, bőrkötésű könyvek közé képzelni magunkat. Elméletileg ez egy chypre parfüm, de sokkal inkább orientális-virágos jelleget mutat. Nehezen különböztetem meg az egyes jegyeket egymástól, de az erőteljes jázmin és ylang-ylang szívjegyek mellett, egész végig érzem azt a bőrös, kissé fás, kissé füstös jegyet, ami folyamatosan ugyanazt a képet vetíti elém: a viktoriánus időket, hatalmas könyvtárszobát, szépen elrendezett friss virágot az olvasóasztalon és a ház urát, aki titkon erotikus könyveket lapozgat, miközben brandyt szürcsölget és szivarozik. Hiába uniszex parfüm az Opus I, csak az igazán magabiztos nőknek ajánlanám. Az Opus I kissé arrogáns és mindenképp arisztokratikus természettel bír, de igazából ez nem is olyan meglepő, hiszen valójában igen kevesen engedhetik meg magunknak, hogy közel nyolcvan ezer forintot áldozzanak egyetlen parfümre. A virágokkal teli szívjegy órákon keresztül él, néha már fejfájdítóan sok. De megéri kivárni a végjátékot, a fás jegyekkel és tonkababbal átitatott bázis az Opus I legjobban szerethető része.

Nem gyűjtögetnék hónapokig, hogy enyém legyen egy teljes üveg Opus I, de nagyon örülök a 2ml-es mintámnak (valójában szintén hónapokig elég, ugyanis a parfüm tartóssága és ereje kiváló), amit különleges alkalmakra tartogatok.

Illatjegyei: kardamom, keserűnarancs, szilva, gyöngyvirág, ylang-ylang, jázmin, rózsa, tubarózsa, cédrusfa, gaujakfa, papiruszfa, szantálfa, tömjén, tonkabab, vetiver

Jimmy Choo

Állítólag minden nő álma egy Jimmy Choo cipellő, vagy legalábbis azoké, akik szenvedélyes Sex és New York és Carrie Bradshaw rajongók, valamint cipőmániások. Tudja ezt nagyon jól Tamara Mellon a Jimmy Choo cég vezetője is, de avval is tisztában van, hogy ezen hatalmas rajongótábornak csupán töredéke az, aki képes megfizetni egy igazi JIMMY CHOO-t. Mindenesetre szerencsénk van, hogy Tamara ennyire átérzi a divat őrült női szívek fájdalmát, és 2009-ben a H&M-mel karöltve dobtak piacra elérhető árú kollekciót, míg ebben az évben megérkezett a Jimmy Choo parfüm. Tamara Mellon még arra sem volt rest, hogy saját maga legyen a parfüm reklámarca: a nő, aki kéjes extázisban esik a Jimmy Choo parfüm illatától.

Na de vajon tényleg ilyen reakciót vált ki? A parfümöt Olivier Polge alkotta, akinek a Viktor&Rolf Flowerbomb-ot, Burberry The Beat-et is köszönhetjük, és szerintem egy ízig-vérig romantikus srác lehet (mellesleg egész jóképű). A probléma ott adódik, hogy mint azt említettem, az elvárás az lehetett, hogy alkosson egy olyan parfümöt, amely pont olyan, mint amire minden nő vágyik, de mégsem elérhetetlen áron. Na és melyik az a divatház, amelynek parfümjei örök kedvencek? Igen, ez a Chanel. Jimmy Choo és Coco Mademoiselle akár testvérek is lehetnének.
A parfüm harsány cukros jelleggel indít, ami akár el is tántoríthatna bennünket, de hogy elillanjon a túlzott szirupos érzés csupán néhány percet kell várni. Persze a cukorka feeling végig megmarad a háttérben, de csak hogy zabálnivalóbb legyen. A gyümölcsös jegyek közül csupán a körtét ismertem fel, amelynek illata szintén nem érezhető túl hosszan. Kicsit később belép a képbe a tigris orchidea és a pacsuli is. Már sokkal inkább érzem virágosnak az illatát, mint gyümölcsösnek, amely egy óra múltán szépen lecsendesedik és kellemes érzést hagyva bőrömön. A vadmacskából szelíd doromboló cicuska lett.
Összességében a Jimmy Choo egy szeretni való és könnyen viselhető parfüm. Habár szorgos-dolgos irodai órákra nem ajánlanám, de első vagy akár századik randira is tökéletes fegyver lehet. Olivier Polge nem alkotott eget rengetően eredetit evvel a parfümmel, de ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy sok rajongóra fog találni.
Szerintetek siker lesz a Jimmy Choo parfüm?

A legjobb tavaszi parfümök 2011

Először is tartozok egy vallomással. Ennek a posztnak a legjobb tíz parfümről kellene szólnia, de amikor leültem, hogy kiválogassam azokat az illatokat, amikről úgy éreztem a legjobban képviselik a tavaszi életérzést, csupán hat maradt versenyben. A másik érdekesség, hogy miután kezemben volt a hat kiválasztott, fedeztem fel, hogy majd mindegyik alkotást egy csodálatos, mesés hely és/vagy a szerelem ihletett.
Keiko Mercheri Les Nuits D’Izu
Az inspirációt ehhez az uniszex parfümhöz a japán riviéra, az Izu-félsziget szolgáltatta. A Les Nuits D’Izu a Citrus kollekció egyik darabja. Amikor legutóbb viseltem többen is megdicsérték rajtam, amit szokatlan összetevőinek és frissességének tulajdonítok.
Jegyei: yuzu, Rose japonica, hinoki ciprus, jázmin, moha, pézsma

Profumum Ninfea
Álljon itt egy versecske, amellyel a parfümöt jellemezték ( sajnálom, hogy angolul idézek, de félek, hogy nem tudnám visszaadni az eredeti hangulatát)
„Secret Garden
illuminated by the morning sun
shining on dew
reminds me of the sparkle of her eyes,
the smell that sorrounds me is the her smell”
Tökéletes randi illat, bájos és szexi egyszerre. Jegyei: viola, rózsa, lonc, frissen vágott fű

Eau D’Italie Au Lac
Észak-Olaszországban, Isolino parányi szigetén, a Marrioge-tónál található egy 19.századi villa, amelyet egy buja kert vesz körül. Ez a környezet volt a helyszíne Vittorio Colona hercegnő és a futurista mozgalom egyik alapítója, Umberto Boccioni között szövődött érdekes és intrikákkal átszőtt szerelemnek. Ennek a love strory-nak állít emléket az Au Lac, amelyet Alberto Morillas formált át illatjegyekre.
Jegyei: vízi liliom, keserű narancs, Panarea fügelevelek, osmanthus, rózsabimbó, sambac jázmin szirmok, papyrus, ámbra

Yosh White Flowers
Yosh Han a parfümház mögött álló kreátor, érdekes koncepcióval dolgozik. Természetesen ő is történeteket mesél el parfümjeivel,de többet is ad ennél. Nem elég, hogy csak a legjobb minőségű anyagokkal dolgozik, de parfümjei arra hivatottak, hogy befolyásolják hangulatunkat. És hogy megkönnyítse a dolgunkat parfümjeit aszerint is jellemzi, hogy az melyik csakrára hat és numerológia milyen számnak felel meg.
A White Flowers egy komplex virágos parfüm zöld befejezéssel. Yosh elmondása szerint, amikor nekiállt ennek az illatnak, a menyasszonyi csokorban lévő fehér virágoknak szeretett volna tiszteletet állítani, de aztán valahogy sokkal több lett, mint egy egyszerű fehér virágokból kötött csokor. Egyszóval mérhetetlenül romantikusra sikeredett vattacukor effektus nélkül.
Jegyei: hihetetlen mennyiségű fehér virág. A szívcsakrára hat. Numerológiailag az 1 szám jellemzi, amely függetlenséget és eredetiséget képvisel. Hozzátartozó megerősítés: Megnyitom szívem, és belélegzem az életet.

Penhaligon’s Orange Blossom
A mostanában felkapott Bertrand Duchaufour újragondolta az 1976-ban alkotott Orange Blossom-ot, hogy aztán olyan érzésünk támadjon, mintha „az árnyékból kisétálnánk a melengető napfényre”.
Jegyei: bergamot, calabriai narancs, virginiai cédrus, rózsa, barackvirág

Robert Piguet Visa
Elérkeztem utolsó kiválasztottamhoz, az örök kedvenchez, amely azon illatok közé tartozik, amelytől nyomban ultra nőiesnek, igazi dámának érzem magam. Az eredeti Visa-t 1945-ben alkották meg, de ha lehet hinni Luca Turinnak (és én hiszek neki), semmit nem vesztünk, hogy az új 2007-es változatnak semmi köze a régihez. A Visa egyszerre édes és friss, és emellett még érzéki is, és épp ezért illik a tavaszi életérzéshez.
Jegyei: mandarin, bergamot, körte, ibolya, jázmin, bőr, vanília, tölgymoha, vetiver, tonkabab

Remélem, mindenki megbocsát a kissé rendhagyó Top10 bejegyzésért, és amiért a mainstream parfümök ezúttal kimaradtak. Mindenképp osszátok meg velem a ti tavaszi kedvenceiteket, és nézzétek meg Parfümblog és Illatvadász valóban tízes listáját.

Juliette Has a Gun

Már Coco Chanel is megmondta annak idején, hogy annak a nőnek, aki nem visel parfümöt, nincs jövője. És valószínű egyetért evvel Romano Ricci, a Juliette Has a Gun alapítója is, mellesleg Nina Ricci unokája, hogy a parfüm a nő fegyvere, és nem véletlenül választotta ezt a nevet a cégének. És, hogy miért Juliette? A név a shakespeare-i, drámai hajlamú nőre utal, romantikus ideákkal megspékelve azaz Júliára.

Lady Vengeance
Látta valaki közületek az azonos című filmet? A Magyarországon a Bosszú asszonya címen futó film a koreai rendező bosszú-trilógiájának utolsó darabja, amelyben az angyali arcú és látszatra természetű Lee Geum-ja minden eszközt megmozgat, hogy bosszút álljon azokon, akik 13 évre börtönbe záratták. Majdnem biztos vagyok benne, hogy Romano Riccinek többek között ez a film adta a kezdőlöketet a parfüm megalkotásához, hogy aztán Francis Kurkdjiannal közösen létrehozzák a Bosszú asszonyát.

A Lady Vengeance a rózsára épít, de mint tudjuk nincsen rózsa tövis nélkül, ezért, hogy a drámai hatást fokozzák pacsulit kevertek hozzá. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a rózsa jelképezi a Bosszú asszonyának szépségét, ártatlan megjelenését, a pacsuli és a csipetnyi vanília pedig a lelke mélyéről felbukkanó sötétséget. Természetesen azért ne gondoljuk azt, hogy igyekeznének elcsúnyítani az illatot. A Lady Vengeance lineáris illatkompozíciónak mondható, így idővel nem sokat változik. És talán ez a legnagyobb hibája. Én szívesen érzékeltem volna benne egy kicsivel több füstösséget, ami megadná azt az érzést, hogy valóban egy drámai alkotással állunk szembe. De ha csak a pasinkat akarjuk behálózni, és a parfümünket fegyverként használni, akkor valószínűleg ez is elegendő lesz.

Citizen Queen

A Juliette Has a Gun család harmadik darabja, de mondhatnám róla azt is, hogy a Lady Vengeance nővére. Karakterre össze sem hasonlítható a két illat, kivéve a rózsa akkordot, de ez a Citizen Queenben csendesen megbújik a háttérben. Mondhatni aldehid királynő, aki egész bizonyosan jó barátnője lenne Chanel No.5-nek. Ha valaki esetleg nem képes viselni az örök klasszikust, mint például én, akkor a Citizen Queennek nyugodtan adjon egy esélyt. És biztosan állíthatom, hogy ez a parfüm sokkal veszélyesebb fegyvernek tűnik, mint a Lady Vengeance. Ez egy magabiztos, ellentmondást nem tűrő nő illata, aki elsöpri a föld színéről azt a férfit, aki szívébe tipor vagy csak egyáltalán gondolt rá.
Not a Perfume

Első gondolatom nekem is ez volt, hogy ez nem is parfüm. Hiába kentem a kezemre, alig véltem felfedezni az illatot. A csoda akkor történt, amikor véletlenül leejtettem, és összetört a parfümmintám, a folyadék fele pedig beborította a kezemet. És akkor végre kibontakozott előttem ez különlegesség. Ugyanis a Not a Perfume annak számít, mivel középpontjába egy olyan elemet helyeztek, amely többnyire csak a háttérben húzódik meg. Ez az alkotó a cetalox, amelyet az 1950-es években hoztak létre, hogy helyettesítse az egyébként méregdrága ámbrát. És mivel Romano Ricci kedvenc alkotóeleme, ezért úgy határozott, hogy vezető szerepet ad neki. A végeredmény pedig egy igencsak letisztult alkotás, amely tökéletesen illeszkedik a parfümvilág minimalista trendjéhez. Kissé fás, kissé krémes, kissé meleg, és miután egy jó adag ráborult a kezemre nem győztem elszakadni tőle. Mivel ez is egy lineáris alkotás ezúttal sem kell nagy változásokra számítanunk, lehet élvezni a megszagolni és megszeretni effektet. És az, hogy nagyobb mennyiségre volt szükségem, ahhoz hogy egyáltalán érezzem, nem jelent semmit, mert lehet, hogy a hiba az én készülékemben van.