James Bond parfümös üvegben

Kétségtelenül James Bond a kedvenc titkos ügynököm. A legújabb film, a Skyfall bemutatójának közeledtével egyre inkább James Bond-lázban égek. Oly annyira, hogy megpróbáltam minél több a James Bond filmekhez, vagy az azt alakító színészekhez köthető illatos, szagos, parfümös dolgot összeszedni nektek.

Vajon milyen parfümöt használ James Bond? Többek szerint a 007-es védjegy illata a több száz éves múltra visszatekintő, angol parfümház, a Floris egyik klasszikusa, a No.89.  Azonban a könyvekben erre egyértelmű utalást soha nem tett az író. Ezzel ellentétben Ian Flemingről köztudott volt, hogy csak a Jermyn Street-en vásárolt, ahol a Floris üzlete a 89-es szám alatt található.

Floris No.89

 

Többen úgy gondolják, hogy Bond nem visel parfümöt, hiszen egy kém nem szeretné felhívni magára a figyelmet már méterekről az őt körbevevő parfümfelhővel. De van erre egy másik magyarázat is. Az Oroszországból szerettettel című könyvben Tatiana Romanova, az orosz kémnő megkérdezi James Bondot, hogy az angol férfiak miért nem használnak cologne-t. Bond válasza csak ennyi: ” Mi fürödni szoktunk!”

Bármelyik variáció is legyen igaz a fent említettek közül, több James Bond parfümöt is piacra dobtak az elmúlt 50 évben, amely mind azt ígérte, hogy pont olyan ellenállhatatlanok lesznek használó, mint a 007-es maga. A legújabb James Bond parfüm pár hete jelent meg, amelyet szinte a megjelenés napján elkapkodtak a Harrods polcairól.  Az illatról úgy beszélnek, hogy „the offical 007-es fragrance„, azonban meglepő, hogy mégsem az épp aktuális James Bond, Daniel Craig arcával reklámozzák.  A 007-es illatjegyei: alma, geránium, bergamot, rózsa, levendula, kardamom, vetiver, szantálfa, pacsuli és tölgymoha.

Eon Productions James Bond 007

 

De természetesen az elmúlt években több nem hivatalos James Bond parfüm is megjelent. Például ez 1996-ban Franciaországban La Bastille néven.

La Bastille

Vagy ez ,a szerintem hamisítvány, Pierce Brosnan arcával díszítve.

 

Na és itt vannak a svédek, akik úgy látszik szorosabban kötődnek az angol titkos ügynökhöz, mint azt gondoltam volna.

A.B.R Barlach James Bond L'Homme

 

Ha James Bondra terelődik a téma egy beszélgetés során, biztos felvetődik a kérdés, vajon ki játszotta a karaktert a legjobban a mozikban? Szerintem Sean Connery, és habár Daniel Craig majdnem vetekszik vele, azt a fajta sármot, ami belőle áradt, senki más nem tudta hozni. Sir Connery személyes, kedvenc parfümje meglepően fog hangzani. A klasszikusnak számító Guerlain illat, a Jicky kifejezetten nőknek készült, persze ez soha nem tántorította el a színészt attól, hogy kedvenceként emlegesse.

Guerlain Jicky

 

Ami Roger Moore-t illeti már kevésbé választott ilyen elegáns illatot. A 70-es években a Brut reklámarcaként utazta körbe Amerikát. És, mi más bizonyíthatná elkötelezettségét jobban a márka mellett, mint ez a jelenet Az aranypisztolyos férfiból, amelyben a Brut dezodort  fegyverként használja.

 

Timothy Daltonra, mint James Bondra én nem is nagyon vesztegetném az időmet, de az mindenképpen érdekes tény, hogy a színész testvére Suzanne Dalton parfümdesigner, aki többek között Jil Sander Eve parfüm  üvegét  tervezte.

Pierce Brosnan állítólagos kedvencei  a nagyon angol Creed Tweed Green Irish, amely sokak szerint kísértetiesen hasonlít a Davidoff Cool Waterhez  és a citrusos Creed Millesime Imperial. Daniel Craigről sajnos nem találtam semmit, de ha esetleg valaki hallott valami pletykát, azt ne feledje megosztani velünk.

Na és, hogy a James Bond-lányok mit viselnek? Ez bizony megér egy teljes bejegyzést. Előjáróban csak annyit, hogy a talán leghíresebb Bond-lánynak,  Honeynak bőre (Ursula Andress játszotta a Dr.No-ban), Ian Fleming jellemzése szerint, frissen vágott széna és édes paprika illatú volt.

Most a ti véleményetekre vagyok kíváncsi! Szerintetek milyen parfüm illik legjobban a 007-es karakteréhez?

Vasárnapi irodalom – Charles Baudelaire

Valószínűleg nem sokan írtak olyan áhítattal egy nő hajának illatáról, mint Charles Baudelaire. Habár arról már korábban is volt szó itt a blogon, hogy milyen mély benyomást képes tenni a férfira a női hajkorona. Kétségtelen hogy Baudelaire-nek igen érzékeny lehetett a szaglása, amelyre több versében is találunk bizonyítékot.

A FELEVILÁG EGY HAJSÁTORBAN

Hadd szívjam be, hosszan, a hajad illatát, hadd mártsam bele teljesen az arcomat, mint forrás vizébe a szomjazó, és hadd lengessem meg a fürtjeidet, mint illatos zsebkendőt; emlékeket szórok velük a levegőbe.

Csak tudhatnád mindazt, amit látok! mindazt, amit érzek! mindazt, amit hallok a hajadban! Az én lelkem az illaton utazik, ahogy másoké a muzsikán.
Egész álomvilágot zár magában a hajad: tele van árbocokkal és vitorlákkal; nagy tengereket zár magába, kalandos szelei kedves égtájak felé sodornak, ahol kékebb és mélyebb a menny, ahol gyümölcs, lomb és emberi bőr illatosítja a levegőt.

Kikötőt látok a hajad tengerében: mélabús dalokkal és minden nemzet erős fiaival nyüzsög, és mindenféle alakú hajókkal – finom és bonyolult építményük fölrajzolódik a végtelen égre, ahonnan örök forróság dől.

Simogató hajadban újraélem a hosszú órákat, melyet egy kabinban töltöttem, a pamlagon, egy szép hajóban: virágcserepek és üde párolóedények közepette észrevehetetlenűl ringatta az időt a kikötő hullámzása.

Hajad égő tűzhelyében dohányszagot szívok, mely ópiummal és cukorral keveredik; hajad éjszakájában újra fölragyog előttem a trópusi azúr végtelene; hajaddal-pelyhes tengerpartokon a kátrány, a mosusz és a kókuszolaj illatkeveréke részegít.

Hadd harapjam, soká, súlyos és fekete fürtjeidet. Amikor  rugalmas és lázadó hajadat harapdálom, úgy érzem: emlékeket eszem.

Szabó Lőrinc fordítása

KAPCSOLATOK

Templom a természet: élő oszlopai
időnkint szavakat mormolnak összesúgva;
Jelképek erdején át visz az ember útja,
s a vendéget szemük barátként figyeli.

Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak
valami titkos és mély egység tengerén,
mely, mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény,
egymásba csendül a szín és a hang s az illat.

Vannak gyermeki húst utánzó friss szagok,
oboa-édesek, zöldek, mint a szavannák,
– s mások, győzelmesek, romlottak, gazdagok,

melyek a végtelen kapuit nyitogatják,
mint az ámbra, mosusz, tömjén és benzoé:
test s lélek mámora zeng bennük ég felé.

Szabó Lőrinc fordítása

 

EXOTIKUS ILLAT

Ha langyos őszi est kéjén szemem lezárúl
és szívemig szivom keblednek hév szagát,
elém boldog sziget tárja dús évszakát,
hol izzó nap tüzén egyhangú, halk sugár hull.

Egy lusta partvidék, hol a sok furcsa fárúl
ős hév lankasztja a gyümölcsök telt sokát,
edzi a férfiak ideges derekát,
s fényén a nők szeme döbbentő nyíltra tárúl.

Óh, így, míg illatod lágyabb égaljra hajt,
tág öblöt látok én, árboc- és vitorla-rajt,
mely fáradtan pihen, sós hab közt messzi ringván, –

zöld tamariszkliget lehe a légbe gyűl,
s e kósza, rezge szag, mely megfeszíti cimpám,
s a matrózok dala lelkemben elvegyűl.

Tóth Árpád fordítása

Baudelaire nemcsak az irodalom világára volt nagy hatással, több parfümházat is megihletett az évek során. Többek között a Byredo-t, amelynek a költő nevét viselő parfümjéről itt olvashattok többet.

Source: laboiteverte.fr via Anne on Pinterest

Lancome La Vie Est Belle

Az élet szép. Minden kétséget kizárólag. Abban is majdnem 100%-ig biztos vagyok, hogy a Lancome azonos nevű parfümje, a La Vie Est Belle az ősz nagy durranása lesz. Erre részben garancia Julia Roberts   reklámkampányban, és három kitűnő parfümőr jelenléte az illat születésénél.

Sikerült beszereznem egy mintát a La Vie est Belle-ből. Magamra fújtam és vágtattam munkába. A kolléganőm első mondata felém aznap arra vonatkozott, hogy mit viselek, mert neki is kell ez a parfüm. Persze mindenkit büszkeséggel tölt el, ha megdicsérik az illatát… de azért a La Vie Est Belle-nek vannak apróbb szépséghibái, annak ellenére, hogy jómagam is igen kedvelem.

Lancome La Vie Est Belle

Először is kísértetiesen hasonlít valamire. Igen sokáig kellett gondolkoznom rajta, hogy mire. Míg aztán beugrott: Viktor& Rolf Flowerbomb. Amit egyébként igen szeretek, de az első félórában fejfájdítóan sok tud lenni. Ez hálistennek a La Vie Est Belle-nél nem fordult elő. A szégyen csak az, hogy állítólag Olivier Polge, Dominique Ropion és Anne Flipo három kerek esztendőn keresztül dolgozott az La Vie Est Belle-n és körülbelül 5000 variációját hozták létre a parfümnek, amiből pont az az egy került a nagyközönség elé, amely meglepően hasonlít a kultikus Flowerbomb-ra.

A második meglepetés a parfümmel kapcsolatban, hogy állítólag az íriszre épül.  Nekem az íriszes illatok kapcsolatban olyan parfümök jutnak eszembe, mint például Prada L’Infusion d’Iris. Az íriszre jellemző földes, púderes jelleg azonban a La Vie Est Belle-ből hiányzik, én leginkább gourmand parfümként jellemezném. Habár lehet, hogy az írisz jelenlétének köszönhetően nem válik töménytelenül édessé.  A parfüm további szépsége még, ahogy a gyümölcsös jegyek, a fekete ribizli és a körte megfinomítják, egy édes táncban fonják a virágokat, a vaníliát, a tonkababot és a pralinét.

A La Vie Est Belle tartóssága igen hosszan tartó. Azon a bizonyos napon amikor először viseltem, munka után elszundikáltam. Körülbelül két órával később arra ébredtem, hogy valaminek olyan jó illata van. Aztán már másodperccel később rádöbbentem, hogy ez bizony én vagyok.

A La Vie Est Belle egy jól összerakott parfüm. Sokan szeretni fogják. Én pedig abban reménykedem, hogy abból az 5000 variációból a legeredetibb felüti fejét valamelyik niche háznál, és egy valóban elsöprő erejű alkotásban lesz részünk.

Illatjegyei: fekete ribizli, körte, írisz, jázmin, narancsvirág, pacsuli, tonkabab, vanília, praliné

Yves Saint Lauren Cinema Edp

Az az időszak, amikor a parfümök világa magába szippantott körülbelül egybeesik a Cinema magyarországi megjelenésével. Az egyik női magazinhoz csomagolt mintát sokáig féltve őrizgettem, és csak az igazán különleges alkalmakra tartogattam. Az a néhány milliliter persze nem sokáig tartott, de a Cinema édes, mámorító illata örökre bevéste magát a szívembe, és természetesen amint alkalmam adódott rá, beszereztem egy teljes üveggel.

Yves Saint Lauren Cinema

Nem emlékszem rá, hogy akkoriban ódákat zengtek volna erről az illatról. De az évek során, csendben egész nagy rajongótábort alakított ki maga köré.  A Cinema-t a hollywoodi filmistennők ihlették, ezek alapján azt hihetnénk, hogy harsány illattal van dolgunk. Ehhez képest a Cinema inkább test közeli parfüm, nem fogjuk vele uralni a környezetünket. Több helyen is úgy jellemzik, hogy édes-mimózás illatú, amely azért is lehet meglepő, mert az illatjegyei között sehol sem említik a mimózát.

A lé kispriccelése után engem máris magával ragad a lágy mandulavirág és a friss mandarin keveréke, amelyhez a későbbikben csupa virágóriás csatlakozik. Ez a szimfónia akár fejfájdító is lehet egy pillanatra, de nem szabad feladni. A legjobb rész akkor következik be amikor a bázisból felüti fejét az édes, púderes vanília, amely igazából egész végig ott volt, csak a háttérben meghúzódva. Az ámbrával közösen és a még mindig fel-fel bukkanó mandarinnal együtt olyan érzés foghat el bennünket, mintha valóban a vörös szőnyegen lennénk.

A Cinema tartóssága kiváló. Egész nap el fog bennünket kísérni. Ha randira megyünk vagy egy olyan parfümöt keresünk, amely tutira magabiztossággal ruház fel bennünket, akkor a Cinemát szívből ajánlom. Mellesleg mivel viszonylag már régóta a piacon van, ezért nagy eséllyel megtaláljuk a diszkont online áruházak oldalain is.

Illatjegyei: mandarin, mandulavirág, ciklámen, jázmin, pünkösdi rózsa, amarillisz, ámbra, pézsma, vanilla

L`Artisan Parfumeur Bois Farine

Jean-Claude Ellena könyvében, az Alchemy of Scentben futottam bele először a Bois Farine-ba. Már ott felkeltette az érdeklődésemet. A Bois Farine-t egy a Réunion szigetén található fa , a Ruizia Cordata lisztillatú virágzata és még megannyi más fa ihletett. Liszt illatú parfüm? – tűnődtem magamban.

L'Artisan Parfumeur Bois Farine

Aztán elérkezett a második találkozás ideje. A Katie Puckrik-féle találkozón egyszer csak előkerült a Bois Farine.  Katie Pukcrik, annak a kétségbeesett rajongójának ajánlotta, aki olyan parfümöt keresett, amely az édes, zabálnivaló kutyuskájának, pihe-puha tappancsának szagához hasonlít. Kutyaláb és ázott szőr szagú parfüm?-morfondíroztam. Akkor már kissé megrémülve, mert titkon mégiscsak valami elragadót, szokatlant, de mégiscsak kiegyensúlyozott alkotást vártam Jean-Claude-tól.

Na és ott, és akkor végre megtörtént a várva várt első találkozás is. Körbeadták a Bois Farine-nal illatosított kartonpapírkákat. És láss csodát sem ázott kutyára, sem lisztre nem emlékeztetett. A Bois Farine elsőre borzasztó édesnek tűnhet, leginkább azokra az olasz, ropogós, kávé mellé adott kekszecskék jutnak eszembe róla. Azonban ez az émelyítő löket viszonylag hamar elillan. Helyét egy púderes, mogyorós, mandulás, paplan alá bújós illat veszi át. Amely órákon keresztül megmarad.

A Bois Farine nagyszerűségének okára azonban csak mostanában jöttem rá.  Tudatosult bennem, mikor nyúlok hozzá. A Bois Farine olyan, mint egy jó szerető ölelése, meleg és jóleső érzéssel tölt el addig, amíg újból találkozom az igazival.

Illatjegyek: száraz fák, írisz púder, fehér pézsmák

Etat Libre d`Orange Don’t get me wrong, baby!

A Don`t get me wrong, baby!-t először egy házibuliban viseltem. Nem gondoltam volna, hogy az első férfi, akivel beszélgetésbe elegyedek egyből megdicséri a parfümöm, és rákérdez, mit viselek. Igen nagyra kerekedett a szeme, a meglepettség nyomba kiült az arcára, amikor közöltem vele, hogy: „Don’t get me wrong, baby! I don’t swallow!  (Ne vedd rossz néven, bébi! Nem nyelem le!)

Azt hiszem elmondhatjuk, hogy ez egy kisebb probléma az Etat Libre d’Orange parfümökkel, nem olyan egyszerű feltárni, hogy mi is szaglik olyan jól rajtunk… De mint azt már megszokhattuk a polgárpukkasztó nevű ELDO parfümökhöz szolgáló, inspirációs történetek sem kevésbé unalmasak. A Don’t get me wrong, baby! egy ártatlannak kinéző nő és egy nagybetűs csábító sztorija.  A parfümben az ártatlanság megtestesítői a fehér virágok ( gyöngyvirág, jázmin, narancsvirág), amelyek közül a gyöngyvirág a legkifejezettebb. S persze a gyöngyvirág éteri, angyalokra emlékeztető illata nem véletlenül lobbantja lángra a férfiban a tüzet, aki számára egy nehezen megszerezhető nő, csak még finomabb zsákmánynak tűnik.

Ahogy a történet fejlődik, és a csábítás már javában zajlik, a férfi keze a nő nyakán nyugszik, és próbálja a nőt egyre közelebb és lejjebb húzni magához. A gyöngyvirág még harcol egy picit, de a jázmin érzékisége már korábban is sejtetni vélte, hogy itt valami csintalanság rejlik a mélyben. A nő szájának selymes, és nyelvének érdes érintése olyan izgalmasnak érződik, mint a Don’t get me wrong, baby!-ből előbukkanó édes, pézsmás, csokoládés egyveleg. Ha a nyitány ártatlannak és egy kissé talán még unalmasnak is tűnt, a befejezés semmiképp sem az, előbukkan a parfüm érzéki oldala is. A jó kislányból előtör a rosszaság, amit még élvez is, és még arra is képes, hogy elhitesse a férfival, hogy ő az irányító, hogy a végkifejlet előtt fölényesen bejelenthesse: „Don’t get me wrong , baby! I don’t swallow!”

A Don’t get me wrong, baby! ugyan nem a kedvenc ELDO parfümöm, például a Putain de Palace-t (Hotel ribanc)  erotikusabbnak és titokzatosabbnak tartottam, de ettől függetlenül tény, hogy van benne valami. Így a fesztiválszezon beindulása előtt leginkább azon lányoknak ajánlanám, akik ezen a nyáron a „good girl go bad”-szlogent szeretnék követni.

Illatjegyei: gyöngyvirág, jázmin, narancsvirág, pézsma, pillecukor, ámbra, kakaó, pacsuli

Katie Puckrik Smells – egy este a YouTube parfüm királynőjével

A napos, tavaszi időjárás messze elkerüli Angliát az utóbbi hetekben.  A szürke, esős hétköznapokba igazi melegséget csempészett az az este, amelyet lelkes parfümrajongók és parfümblogerek körében töltöttem Londonban, hogy bepillantást nyerhessünk Katie Puckrik illatokkal szegélyezett életébe.

Katie Puckrik

A Hollywoodban élő Katie Puckrik szellemes, vicces parfümkritikáival vált ismerté a YouTube-on.  Ő volt a legelső, aki ilyet csinált. Azóta persze rengetegen próbálkoztak hasonlóval, de azt kell, hogy mondjam, hogy Katie eredeti stílusa még mindig az egyik legjobb. És Katie élőben is hozza a kissé szarkasztikus, ironikus mégis bájos stílust.  A YouTube parfümkirálynőjéhez rengetegen fordulnak tanácsért, hogy segítsen megtalálni az áhított parfümöt. Az est folyamán a legérdekesebb eseteit osztotta meg velünk. És a közönség pedig csak szagolt és szagolt..

Ezekhez volt szerencsénk:

1. Egy összetört szívű férfi azzal a kéréssel kereste fel Katie-t, hogy ajánljon neki egy olyan parfümöt, amelyet magára hintve, azt a benyomást keltheti a volt barátnőjében, hogy szívében semmi keserűség, sőt nagyon zsúfolt szexuális élete van. Evvel akarván féltékennyé tenni a nőt. Katie a következőket ajánlotta neki:

Thierry Mugler Cologne

Vivienne Westwood Boudoir

Penhaligons Amarinthe

Etat Libre d’Orange Putain de Palaces, amelyről én is írtam korábban itt, ha elolvassátok egyből megértitek miért is ajánlotta Katie . 🙂

2. Egy kutyamániás számára a leggyönyörűbb szagélmény az volt, mikor drága kutyusának tappancsait szagolgatta és szeretett volna valami hasonló illatot.  Katie két parfümöt ajánlott neki:

L’Artisan Parfumeur Bois Farine (egy Jean-Claude Ellena gyöngyszem)

Etat Libre D’Orange Like This  (Tilda Swinton „celeb” parfümje)

3. Egy nő évekig élt Kínába, és mindig kellemes érzések fogták el, amikor Kína szennyezett levegőjére gondolt. Olyan parfümöt keresett magának, amely bármikor visszarepítheti a boldog emlékek világába. A javasolt parfümök:

L’Artisan Parfumeur Dzongkha

Etat Libre d’Orange Jasmine et Cigarettes, ez utóbbi vegyes érzéseket keltett a a közönségben, voltak akiket nagyon is emlékeztettet egy hamutálra. Az én esetemben ez nem áll fent, sőt… itt olvashattok róla bővebben.

4. Vannak férfiak, akik kifejezetten oda vannak a femme fatale-típusú illatokért. Ilyet keresett magának az az illető is, akinek Katie a következőket javasolta:

Tom Ford Black Orchid (nagy kedvence az egyik lakótársamnak is, és semmi pénzért sem hinné el, hogy ez eredetileg nőknek szól)

Guerlain Mitsouko

Nasomatto Nuda , ebből mindenféleképpen szeretnék mintát beszerezni, teljesen magával ragadott a fejjegyből előbukkanó túlérett banán illat, és kíváncsi lennék mivé alakulna a bőrömön.

Végül Katie Puckrik megosztotta személyes kedvencét is velünk, amely egy kifejezetten érdekes, nedves, földes, erdei gombás illatú parfüm. Az olasz Bruno Acampura Musc már 1975 óta a piacon van, és teljesen megértem, miért is lett Katie védjegyillata.

Miután kellőképpen kifárasztottuk szaglósejtjeinket, azt hiszem mindannyian egy csodálatos este élményével gazdagodva tértünk haza. Remélem a következő London Perfume Lovers találkozón is ott leszek, ahol ezúttal a bécsi Olfactoria lesz a vendég.

Katie Puckrick YouTube oldala és blogja.

 

Top 10 tavaszi parfüm

Szeszélyes időjárással örvendeztetett meg bennünket az idei tavasz. Épp ezért az idei top 10-be is megpróbáltam belecsempészni egy kis bohóságot, váratlanságot. Az emberek többsége szeret könnyedebb parfümöket hordani a jobb idő közeledtével, azonban azt gondolom, hogy néha érdemes kísérletezni mélyebb, erősebb illatokkal  is, főleg a szürke, esős napokon, amikor egy lehengerlő, karakteres parfüm csodát tehet a hangulatunkkal..

1. Byredo Seven Veils

A svéd, viking szépségű Ben Gorham parfümjét a fent említett bús kedélyű, tavaszi napokra ajánlom. Buja, rumos, vaníliás, rózsás, amelyet  Salome tánca ihletett.

Byredo Seven Veils

 

2. L’Artisan Parfumeur Dzing!

Arról, hogy hogyan lettem szerelmes a Dzing!-be már korábban olvashattatok itt.  A Dzing! a megvalósításra váró álmok parfümje idén tavasszal.

L'Artisan Parfumeur Dzing!

 

3. Vero Profumo Onda eau de parfum

Szex a szénakazalban. Különleges, érzéki parfüm a bevállalósoknak. Fás, földes a passiógyümölcs édes-fanyar illatával.

Vero Profumo Onda

 

4. Acqua di Parma Magnolia Nobile

A magnólia lágy, krémes illata nagyszerűen passzol a tavasz melengető napsugaraihoz. Az Acqua di Parma parfümökről itt olvashatsz bővebben.

Acqua di Parma Magnolia Nobile

 

5. Parfum d`Empire Eau de Gloire

Utazás Korzika szívébe. Friss nyitánnyal, bőrös befejezéssel a tüzes éjszakák és mámoros nappalok parfümje.

Parfum d'Empire Eau de Gloire

 

6. Officina delle Essenze Puro Talco

A Creme 21 és Jonhson&Jonhson babatestápolók világát idéző, tiszta, púderes illatú Puro Talco-t a nyugodt, összebújós, vasárnap délutánokra ajánlom.

Officina delle Essenze Puro Talco

 

7. Andy Tauer Une Rose Vermeille

Azoknak, akik szeretnek a természettel egy időben virágba borulni, ajánlom a legtisztább és legfrissebb rózsás parfümöt Tauer mestertől. Az Une Rose Vermeille hercegkisasszonyt változtat mindenkiből.

Andy Tauer Une Rose Vermeille

 

8. Amouage Library Collection Opus V

A Library Collection ötödik fejezete az erotikus és romantikus könyvekről szól. Az Opus V oud alapú felejhetetlen illat, fás, púderes jegyekkel és egy csipetnyi rummal. A szerelem és szenvedély parfümje.

Amouage The Library Collection Opus V

 

9. Odin 02 Owari

Frissítő, mandarinos illat azoknak, akik már borzasztóan várják a nyarat. Valamint azokra a pillanatokra, amikor arra van  szükségünk, hogy gyorsan kitisztítsuk a gondolatainkat.

Odin 02 Owari

 

10. Comme des Garcons Standard

A Standard kitünően keveri a szintetikus és természetes jegyeket, amelynek végeredménye egy kissé fémes, kissé zöldes, hűvös eleganciával felruházott, futurisztikus illat.

Comme des Garcons Standard

 

Ez lenne az én válogatásom, most rajtatok a sor, hogy megosszátok kedvenceiteket, és elmondjátok a véleményeteket az enyémről! Valamint ne felejtsétek el megnézni Illatvadász, Parfümblog és Nasobravo listáját sem!



Locsolkodás előtt

Holnap lesznek majd, akik tárt karokkal várják a locsolkodókat, örömmel vállalva az evvel járó pacsulifelhőt vagy vizes pólót. És lesznek olyanok is, akik inkább elmenekülnek a az egyszerű illatú kölnik tömkelegétől. De bárhogy is ünneplitek a húsvét hétfőt, mindannyitoknak nagyon kellemes húsvéti ünnepeket kívánok! Egy összeállítással szeretnék kedveskedni nektek: olyan parfümöket válogattam össze, amelyeket a vallás és a hit ihletett.

1. Comme de Garcons Series 3 Incense: Avignon

A francia Avignon nagy befolyással bíró keresztény város volt a 14. században. Ennek megfelelően a Comme de Garcons Avignon olyan gótikus templomok és székesegyházak illatát idézi, ahol a hosszú évszázadok alatt minden egyes négyzetcentiméter magába szívta a megszentelt tömjén szagát.

Illatjegyei: francia labdanum, fűszerek,  különböző típusú tömjének, kamilla, vanília, pacsuli, rózsafa, ambrette

Comme des Garcons Series 3 Incense: Avignon

 

2. Lush Breath of God

Egy tibeti utazás ihlette a Breath of God-ot. Talán a legtöbb ellentmondó véleményt magának tudható Lush parfüm, amelyet mindenkinek ki kell próbálni, többek között nekem is. 🙂 Már csak azért is, hogy tudjuk, milyen lehet Isten lélegzetét érezni a bőrünkön.

Illatjegyei: neroli, szantálfa, virginiai cédrus, tömjén, amalfi citrom, sárgadinnye

Lush Breath of God

 

3.-4. Demeter Fragrances Holy Smoke, Demeter Fragrances Holy Water

Azon szerintem senki sem lepődik meg, hogy a Demeter Fragrances hatalmas parfümkönyvtárában még a spirituális illatoknak is jut egy polc. A Holy Smoke meleg balzsamos, fűszeres tömjén illatú, míg a Holy Water régi templomokban, kőtálakban található szentelt vízből merített ihletett.  Érdekesség, hogy ez utóbbinak Francis Kurkdjian az alkotója.

Demeter Fragrances Holy Water

Tudtok még más hasonló parfümöket?

Sztárok kedvencei – Gizzi Erskine

Magyarországon valószínűleg sokak számára cseng ismeretlenül Gizzi Erskine neve, azonban Angliában igen nagy hírnévnek örvend a mesterszakács.  A kontyos, hatvanas évekért rajongó Gizzi népszerűségét eredeti stílusával vívta ki. És persze nem csak színes egyéniség, hanem még főzni is tud…

Gizzi Erskine

Legutóbb az angol InStyle magazinnak nyilatkozott legkedvesebb emlékeiről, kedvenc tárgyairól, többek között  parfümjeiről is. Gizzi örök darabja nem túl meglepő módon egy már klasszikusnak számító illat: a Chanel Coco. Habár kísérletezett más parfümök kipróbálásával is, mégis mindig visszatért a Coco-hoz, valamint az édesapjára emlékeztető Acqua Di Parma Colonia-hoz.  Az Aqua di Parma parfümökről már korábban írtam, amit itt olvashatsz.

Ha kíváncsi lettél Gizzi Erskine-re itt tudhatsz meg róla többet : www.gizzierskine.com

Számomra minden nap egy új illat. Azért hoztam létre ezt a parfümblogot, hogy megosszam veletek az élményeimet és tapasztalataimat.